Szezámmagos, ropogós bundában sült csirkemell salátával recept
Hozzávalók:
Hús:
- 2
FUCHS SZABADTARTÁSOS TOJÁS - 10 dkg sós kréker (ropi vagy perec)
- 2 evőkanál szezámmag
- 1 teáskanál kakukkfű vagy majoránna
- só
- bors
- 1 nagy csirkemell filé (szeletelve)
- 4 evőkanál olaj
Saláta
- Salátakeverék (madársaláta, rukkola, jégsaláta stb.)
- 26 dkg feta sajt
- 2 paradicsom
Elkészítése:
A csirkemellet vékony szeletekre vágjuk, enyhén kiklopfoljuk, majd sózzuk és borsozzuk. A krékert késes aprítóval finomabbra vagy rusztikusabb darabokra törjük, attól függően, hogy mennyire szeretnénk ropogós bundát. A morzsát összekeverjük a szezámmaggal és az apróra morzsolt zöldfűszerrel.
A tojásokat egy mélyebb tálban villával felverjük, és kevés sóval, borssal ízesítjük. Egy sütőpapírral bélelt tepsit előkészítünk, a papírt vékonyan megkenjük olajjal. A csirkeszeleteket először a tojásba mártjuk, majd meghempergetjük a krékeres bundában, ügyelve arra, hogy mindenhol egyenletesen befedje.
A bundázott szeleteket az előkészített tepsibe fektetjük, és 190 fokra előmelegített sütőben 20-30 percig sütjük, félidőben megforgatva, hogy minden oldaluk egyenletesen megpiruljon.
A salátához a salátaleveleket összetépkedjük, a fetát kockára vágjuk, a paradicsomot szeleteljük, majd az egészet óvatosan összeforgatjuk.
A ropogós csirkeszeleteket a friss salátával tálaljuk.
Őket is nézd meg!
Szólj hozzá
Ajánlott cikkek
10 sós falatka szilveszterre
Szilveszterre minden vendég szereti, ha van mit falatozni a pezsgő és az óé
Tovább olvasom »
Lencse saláták szilveszterre – 7 szuper recept, amit megéri elkészíteni
A lencsesaláta klasszikus szilveszteri fogás, amit szerencsehozó hagyományk
Tovább olvasom »
8 világbajnok sajtos rúd a szilveszteri bulira
A sajtos rúd az egyik legbiztosabb választás a szilveszteri bulira, mert gy
Tovább olvasom »
10 szenzációs pogácsa recept szilveszerre
A szilveszteri asztalról a pogácsa szinte kihagyhatatlan, legyen szó család
Tovább olvasom »
Karácsonyi diós válogatás – sütik, amiket mindenki szeret
A karácsonyi süteménykínálat egyik örök klasszikusa a dió. Évtizedek óta ot
Tovább olvasom »
12 kókuszos süti, ami tökéletes a karácsonyi asztalra
A kókuszos sütemények különleges, mégis jól ismert ízvilágot hoznak a karác
Tovább olvasom »









