Csirke brassói recept

Hozzávalók:
- 80 dkg csirkemellfilé
- 10 dkg füstölt szalonna
- 1 közepes fej vöröshagyma
- 1-2 ek olaj ha szükséges
- 1 kk só
- 1 nagy csipet bors
- 4 gerezd zúzott fokhagyma
- 1 paradicsom
- 1 púpos tk házi paprikakrém
- 1 tk brassói fűszerkeverék
- 1 csapott kk őrölt pirospaprika
- 1 kg krumpli
- 6 dl étolaj
Elkészítése:
A húst és a zöldségeket megtisztítjuk. A mellet felkockázzuk és kicsit hagyjuk lecsepegni.
A vöröshagymát apróra vágjuk, a szalonnát vékonyra csíkozzuk.
A szalonnát zsírjára pirítjuk, majd rászórjuk a vöröshagymát és üvegesre pároljuk. Ha még szükséges, a zsiradékot pótolhatjuk 1-2 evőkanálnyi étolajjal.
Ezután a húst fehéredésig pirítjuk rajta, majd megszórjuk a sóval, borssal, fűszerkeverékkel, őrölt paprikával, ízesítjük a darált paprikával, a zúzott fokhagymával, hozzáadunk még egy közepes paradicsomot, amit nagyobb darabokra vágtunk.
Fedő alatt kb 20-25 perc alatt addig főzzük, míg a hús megpuhul.
Ez alatt a krumplit meghámozzuk, megmossuk, felkockázzuk és forró olajban megsütjük.
A kisült krumplit hozzákeverjük a csirkéhez és ha szükséges, még egy kevés sóval megszórva, azonnal, melegen, savanyúság kíséretében kínáljuk.
Tejfölös uborkasalátával fogyasztottuk.
Jó étvágyat kívánok!
Őket is nézd meg!
Szólj hozzá
Ajánlott cikkek

10 uborkasaláta, amit érdemes kipróbálni
Az uborkasaláta igazi klasszikus, amit szinte mindenki szeret. Jólesik a me
Tovább olvasom »
Így lesz tökéletes a kovászos uborkád
A nyár egyik legnagyobb kedvence a ropogós kovászos uborka. Frissítő, savan
Tovább olvasom »
8 izgalmas sütés nélküli golyó, amit egyszerűen imádni fogsz
Ezeket a sütés nélküli golyókat percek alatt elkészítheted, mégis úgy hatna
Tovább olvasom »
Könnyű és ízletes cukkinis ételek – puffancstól a lepényig
A cukkini az az alapanyag, ami mindig kéznél van, mégis millióféleképpen va
Tovább olvasom »
12 mennyei gombás recept – tésztától a húsos fogásokig
10 mennyei gombás recept tészta, csirke, gratin és vegetáriánus lehetőségek
Tovább olvasom »
Mit főzzek ma? – 30 perc és kész a tökéletes menü? Igen!
Ebédre vagy vacsorára ajánljuk ezt az ízletes összeállítást: krémleves, két
Tovább olvasom »