Bacon-os sajtos csirkemell spárgával recept
Hozzávalók:
- 2 db csirkemellfilé
- 1 cs zöld spárga
- 20 dkg szeletelt bacon
- 15 dkg reszelt sajt (gouda, trappista…)
- só
- őrölt színes bors
- szerecsendió (el is hagyható)
- 2-3 ek olívaolaj
Elkészítése:
A csirkemellfiléket vágjuk félbe, hogy vékonyabb szeletet kapjunk.
Sózzuk, borsozzuk, szórjuk meg szerecsendióval, majd hagyjuk legalább egy fél órát állni, hogy az ízek kellően átjárják.
A spárgát hajlítsuk meg, törjük le a fás részét, majd mossuk meg és alaposan csepegtessük le.
Ezután tegyük egy tálcára, majd szórjuk meg sóval, őrölt színes borssal, és forgassuk össze.
3-4 szelet bacont fektessünk le úgy, hogy fedjék egymást, majd helyezzünk rá pár darab spárgát.
Ezután tegyük rá az előzőleg befűszerezett csirkemellet, majd hajtsuk rá a túllógó bacont, és egy gyors mozdulattal fordítsuk át.
Egy tepsit béleljünk ki sütőpapírral, majd locsoljuk meg az olívaolaj felével. Ezután helyezzük rá a becsomagolt csirkemelleket, majd locsoljuk meg a maradék olívaolajjal.
Helyezzük be előmelegített sütőbe, majd közepes hőmérsékleten süssük 25-30 percig.
Ekkor vegyük ki a sütőből, majd szórjuk meg a reszelt sajttal, és süssük még pár percig, hogy a sajt ráolvadjon.
Ameddig a hús sül készítsünk hozzá ízlés szerinti köretet. Én rizst készítettem, de jól illik hozzá pl. a krumplipüré is.
Tálaláskor helyezzük tányérra a készre sült csirkemellet, kanalazzuk mellé a köretet, majd úgy kínáljuk.
Őket is nézd meg!
Szólj hozzá
Ajánlott cikkek
Keksztekercs gyűjtemény – 12 klasszikus és különleges variáció egy helyen
Ha nincs kedved órákig nyújtani vagy sütőt melegíteni, akkor a keksztekercs
Tovább olvasom »
Zserbó új köntösben: 4 kreatív finomság, zserbó helyet (vagy mellé)
A zserbó ízvilága sokak kedvence, de nem mindig van idő vagy kedv elkészíte
Tovább olvasom »
A legjobb krémes és szeletes sütik karácsonyra – 25 kipróbált recept
A karácsonyi időszakban mindig jól jön néhány biztosan bevált vendégváró sü
Tovább olvasom »
Klasszikus karácsonyi sütemények-az ünnep elmaradhatatlan ízei
Ebben a gyűjteményben a magyar süteménytradíció legnagyobb kedvenceit talál
Tovább olvasom »
Klasszikusok újragondolva-az íz ugyanaz, a forma egyszerűbb és gyorsabb
A nagy kedvencek hangulata semmit sem változott, mégis modernebb, könnyebbe
Tovább olvasom »
Krémes csodák az ünnepi időszakra – 10 bevált süti recept, amit bátran elkészíthetsz
Az ünnepi készülődésben mindig jól jön néhány biztosan bevált krémes sütemé
Tovább olvasom »









