Csülök Pékné módra recept
Ők is elkészítették
Hozzávalók:
- 1 db (füstölt) hátsó csülök
- 1 marék szemes bors
- 4-5 db babérlevél
- 4-5 gerezd fokhagyma
Körethez:
- 6-8 közepes burgonya
- 3 nagyobb fej vöröshagyma
- kb 20 dkg sertészsír
- fűszerek: 1-1 kk kakukkfű, rozmaring, egész köménymag (aki szeretne tehet még hozzá fűszert, pl petrezselyemet vagy ha van kedvenc fűszere, akkor még azt)
- só, bors ízlés szerint
Elkészítése:
A csülköt egy nagy edénybe tesszük, hozzáadjuk a fűszereket és felöntjük hideg vízzel. Felforraljuk, majd a forrástól számítva kb 1,5-2 órán át főzzük (a csülök nagyságától függően).
Amíg a csülök fő, addig meghámozzuk a burgonyát és a hagymát, majd mindkettőt gerezdekre vágjuk.
A burgonyát és a hagymát egy pataki/cseréptálba vagy egy jó nagy tepsibe tesszük és rászórjuk a fűszereket, ráöntjük a kicsit megolvasztott zsírt, megszórjuk sóval, borssal és jól összeforgatjuk. A közepére ültetjük a csülköt, majd rátesszük a tál tetejét vagy alufóliával lefedjük.
Betoljuk az ételt a 150 fokra előmelegített sütőbe kb 40-45 percre (ez idő alatt kicsit párolódik a burgonya és a hagyma). Ezután levesszük a tál tetejét vagy a fóliát az ételről. A sütőt 200 fokra állítjuk és szép pirosra sütjük az ételt. A csülköt többször is megfordíthatjuk, hogy szép piros legyen és meglocsolhatjuk többször is a szaftjával vagy esetleg sörrel is. Ha a csülök nagyon pirulna, akkor azt vegyük ki és süssük még kicsit a köretet (amíg elég piros nem lesz).
A csülköt a hagymás burgonyával és savanyúsággal tálaljuk.
Nézd meg videón is:
Őket is nézd meg!
Szólj hozzá
Ajánlott cikkek
Mit főzzek ma? 2026.06.08. Hétfő
A hétfői menüben a klasszikus házias ízek és a krémes fogások egyaránt hely
Tovább olvasom »
Mit főzzek ma? 2026.06.05. Péntek
A pénteki menüben a könnyedebb levesek és a tartalmas főételek egyaránt hel
Tovább olvasom »
Mit főzzek ma? 2026.06.04. Csütörtök
A csütörtöki menüben a klasszikus házias fogások és a könnyedebb nyári ízek
Tovább olvasom »
Ballagási hidegtál rendelés: mit válassz, ha biztosra akarsz menni? (x)
Ha május, akkor ballagási szezon – és egyre több háztartásban hidegtál rend
Tovább olvasom »
Mit főzzek ma? 2026.06.03. Szerda
A szerdai menüben a tartalmas levesek és a laktató, házias fogások kapják a
Tovább olvasom »
Mit főzzek ma? 2026.06.02. Kedd
A keddi menüben a tartalmasabb és a könnyedebb fogások egyaránt helyet kapn
Tovább olvasom »










