Barna sörben sült oldalas krumplival recept
Ők is elkészítették
Hozzávalók:
- 1 kg oldalas
- 4-5 ek barbecue szósz
- 1 doboz barna sör
- só
- őrölt színes bors
- 2 tk fokhagymapor
- 3 ek olaj
- 3 gerezd fokhagyma
Sült krumpli hozzávalói:
- 1 kg sütnivaló krumpli
- 2 dl étolaj
- só
Elkészítése:
Az oldalast ízlés szerint daraboljuk fel, majd sózzuk be, és hagyjuk kicsit állni, hogy a só kissé átjárja.
Egy tálba tegyük bele a barbecue szószt, adjunk hozzá 1 tk sót, ízlés szerint borsot, és a fokhagymaport, majd keverjük össze.
Ezután forgassuk bele a húst a pácba, majd hagyjuk pár órán át pácolódni mielőtt megsütnénk. (én betettem a hűtőbe egész éjszakára, hogy az ízek kellően összeérjenek)
A tárcsára öntsük az olajat, majd helyezzük bele a bepácolt oldalast. Ezután hirtelen süssük elő a hús mindkét oldalát. Sütés közben szórjuk meg az előzőleg vékonyan felszeletelt fokhagymával.
Ezután öntsük rá a barna sör felét, majd pár perc után a maradék sört is. ( amikor a sört beleöntjük hirtelen elkezd habosodni)
Ezután résnyire fedjük le a tárcsát, majd a sörben pároljuk puhára az oldalast. Közben többször fordítsuk át a húst. (ha szükséges, közben pótoljuk az elpárolgott sört)
Amikor a hús már kellően puha, vegyük le a fedőt, majd süssük szép pirosra, szaftosra.
Ezután szedjük ki a zsiradékból, és tálalásig tartsuk melegen.
A krumplit pucoljuk meg, majd vágjuk fel ízlés szerinti hasábokra.
Az oldalas sütésénél visszamaradt zsiradékhoz öntsük hozzá az olajat, majd tegyük bele az alaposan lecsepegtetett krumplit. (érdemes egy konyharuhával szárazra törölni a krumplit, mielőtt beletennénk a zsiradékba)
Ezután néha megkeverve, süssük szép pirosra, majd szűrőkanállal szedjük ki a zsiradékból. Ízlés szerint szórjuk meg sóval, majd óvatosan forgassuk, rázogassuk össze, hogy a só mindenhol átjárja.
Tálaláskor a szaftosra, pirosra sült oldalast a sült krumplival, és ízlés szerinti salátával kínáljuk.
Őket is nézd meg!
Szólj hozzá
Ajánlott cikkek
Mit főzzek ma? 2026.04.28. Kedd
A keddi menüben klasszikus, jól ismert fogások szerepelnek. A magyaros burg
Tovább olvasom »
8 palacsintaötlet, ha már unalmas a kakaós verzió
A palacsinta az a desszert, amit valahogy senki nem tud megunni, csak legfe
Tovább olvasom »
Mit főzzek ma? 2026.04.27. Hétfő
A hétfői menüben könnyedebb és laktató fogások is helyet kapnak. A vaníliap
Tovább olvasom »
Mit főzzek ma? 2026.04.24. Péntek
A pénteki menüben egyszerű, mégis változatos fogások szerepelnek. A tárkony
Tovább olvasom »
Mit főzzek ma? 2026.04.23. Csütörtök
A csütörtöki menüben tartalmas, mégis változatos fogások szerepelnek. A mór
Tovább olvasom »
Mit főzzek ma? 2026.04.22. Szerda
A szerdai menüben tartalmas és változatos fogások szerepelnek. A tojásos-ko
Tovább olvasom »









