Almás-répás lencsesaláta recept
Hozzávalók:
Saláta:
- 20 dkg lencse
- 1 nagyobb sárgarépa
- 1 édes alma
- 1 babérlevél
- 1 tk só
- víz
Öntet:
- 4-5 ek méz
- 1/2 citrom leve
- csipet só
- őrölt színes bors (ízlés szerint)
- 2 tk magos dijoni mustár
- 3 ek mogyoróolaj (olívaolaj vagy étolaj)
Elkészítése:
A lencsét pár órára áztassuk be hideg vízbe, majd öntsük le róla vizet. Ezután öntsük fel bőven vízzel, majd sózzuk és tegyük bele a babérlevelet. Végül főzzük puhára, majd szűrjük le és hűtsük ki teljesen (arra figyeljünk, nehogy túlfőzzük).
A sárgarépát pucoljuk meg, majd vágjuk fel vékony, kisebb kockákra. Ezután enyhén sós vízben főzzük roppanósra, majd szűrjük le és hűtsük ki teljesen.
Az almát pucoljuk meg, vágjuk fel vékony cikkekre, majd kisebb kockára. Ezután csepegtessük meg citromlével, hogy ne barnuljon meg.
Az öntet hozzávalóit keverjük össze. Közben kóstoljuk és ha szükséges, ízlés szerint adhatunk hozzá még mézet, citromlevet.
A teljesen kihűlt lencséhez adjuk hozzá a sárgarépát és az almát, majd keverjük, forgassuk össze.
Ezután öntsük rá az öntetet, és óvatosan keverjük, forgassuk össze, majd hagyjuk pár órát állni, hogy az ízek kellően összeérjenek.
Tálaláskor ízlés szerint kínáljuk sült húsok mellé, de csak úgy magában fogyasztva is nagyon finom.
Őket is nézd meg!
Szólj hozzá
Ajánlott cikkek
10 sós falatka szilveszterre
Szilveszterre minden vendég szereti, ha van mit falatozni a pezsgő és az óé
Tovább olvasom »
Lencse saláták szilveszterre – 7 szuper recept, amit megéri elkészíteni
A lencsesaláta klasszikus szilveszteri fogás, amit szerencsehozó hagyományk
Tovább olvasom »
8 világbajnok sajtos rúd a szilveszteri bulira
A sajtos rúd az egyik legbiztosabb választás a szilveszteri bulira, mert gy
Tovább olvasom »
10 szenzációs pogácsa recept szilveszerre
A szilveszteri asztalról a pogácsa szinte kihagyhatatlan, legyen szó család
Tovább olvasom »
Karácsonyi diós válogatás – sütik, amiket mindenki szeret
A karácsonyi süteménykínálat egyik örök klasszikusa a dió. Évtizedek óta ot
Tovább olvasom »
12 kókuszos süti, ami tökéletes a karácsonyi asztalra
A kókuszos sütemények különleges, mégis jól ismert ízvilágot hoznak a karác
Tovább olvasom »









