Áfonya lekvárral töltött bécsi fánk recept
Ők is elkészítették
Hozzávalók:
- 35 dkg liszt
- 2,5 dkg élesztő
- 2
FUCHS SZABADTARTÁSOS TOJÁS sárgája - 3,5dk g olvasztott vaj
- kb 3 dl langyos tej
- 1 evőkanál rum
- 1 teáskanál cukor
- 1/2 kávéskanál só
- házi áfonyalekvár
- 1 liter olaj a sütéshez
Elkészítése:
Először morzsoljuk az élesztőt 1,5 dl langyos, cukros tejbe, majd pihentessük szobahőmérsékleten 15 percig. Ez idő alatt szépen fel fog futni. A lisztet szitáljuk egy tálba, adjuk hozzá a két tojás sárgáját, az egy evőkanál rumot és a sót. Keverjük össze a felfuttatott tejjel, majd a maradék tej hozzáadásával állítsuk össze a tésztát. A dagasztás felénél adjuk hozzá az olvasztott vajat, majd gyúrjunk belőle könnyű, rugalmas, de egy picit lágyabb tésztát. Kelesztő tálba téve pihentessük kb 45-50 percig.
Borítsuk lisztezett deszkára a tésztát, óvatosan gyúrjuk át, majd nyújtsuk ki kb 1 cm vastagságúra. Szaggassuk ki fánk szaggatóval. Én most egyel kisebbet használtam, mivel kerekebb fánkokat szerettem volna. Takarjuk le konyharuhával és pihentessük 15-20 percig.
Az olajat forrósítsuk fel, majd süssük ki a fánkokat. Az első egy percben fedővel, a másik 1-1,5 percben fedő nélkül. Az olaj ne legyen túl forró, mert akkor nem sül át, megég a tészta, viszont az sem jó, ha nem elég forró, mert akkor sokáig tart, amíg megsül és elnehezedik a fánk.
Szedjük papírtörlőre, így felszívja a felesleges zsiradékot. Habzsákba töltve, fánk töltővel töltsük meg a fánkokat lekvárral.
Tipp:
Bármilyen lekvárral, krémmel, pudinggal, csokoládéval megtölthetjük. A tetejére tetszőlegesen porcukrot szórhatunk, olvasztott csokoládét, cukormázat kenhetünk. A tésztájába reszelhetünk citrom héjat. A rum nem helyettesíthető rum aromával, ugyanis itt az alkoholnak van szerepe. Sokkal könnyebb lesz a tészta és nem szív magába túl sok olajat. Ha nincs rum jó a pálinka. Szerintem minden háztartásban van. :)
Őket is nézd meg!
Szólj hozzá
Ajánlott cikkek
Mit főzzek ma? 2026.04.24. Péntek
A pénteki menüben egyszerű, mégis változatos fogások szerepelnek. A tárkony
Tovább olvasom »
Mit főzzek ma? 2026.04.23. Csütörtök
A csütörtöki menüben tartalmas, mégis változatos fogások szerepelnek. A mór
Tovább olvasom »
Mit főzzek ma? 2026.04.22. Szerda
A szerdai menüben tartalmas és változatos fogások szerepelnek. A tojásos-ko
Tovább olvasom »
Mit főzzek ma? 2026.04.21. Kedd
A keddi menüben változatos, jól összeállított fogások szerepelnek. A betyár
Tovább olvasom »
10 szaftos pörkölt recept, amit minden magyar imád
A pörkölt az egyik legősibb és legmegnyugtatóbb magyar étel: szaftos, tarta
Tovább olvasom »
Mit főzzünk spárgából? Szuper receptek a levestől a rakottasig
Beköszöntött a spárgaszezon, amikor az üde zöld és fehér finomságok végre á
Tovább olvasom »

