Tárkonyos húsgombócleves recept
Hozzávalók:
- 30 dkg darált hús (pl sertéscomb)
- 2 szál sárgarépa
- 1 szál petrezselyemgyökér
- 1 vastagabb szelet zeller
- 1 fej vöröshagyma
- 2 gerezd fokhagyma
- 1 tk ételízesítő
- só
- őrölt fekete bors
- csipet szerecsendió
- tárkony (ízlés szerint)
- 2 dl tejföl
- 1 tk liszt
- 1
FUCHS SZABADTARTÁSOS TOJÁS (közepes) - 2 ek olaj
- 1,5 l víz
Elkészítése:
A darált húst ízlés szerint sózzuk, borsozzuk, adjuk hozzá az egész tojást, majd alaposan gyúrjuk össze. Ezután nedves kézzel formázzunk kisebb gombócokat, majd tegyük félre.
A zöldségeket, a vöröshagymát és a fokhagymát pucoljuk meg, majd vágjuk fel ízlés szerint.
Az olajat hevítsük fel, majd adjuk hozzá az apróra vágott vöröshagymát és pároljuk pár percig. Ezután adjuk hozzá az apróra vágott fokhagymát, pár pillanat múlva a zöldségeket is, majd keverjük alaposan össze és pároljuk pár percig.
Ezután ízlés szerint szórjuk meg a fűszerekkel, majd a liszttel, keverjük össze és öntsük fel a vízzel.
A zöldségeket főzzük félpuhára, majd tegyük a levesbe az előre elkészített húsgombócot és főzzük készre (közben ízlés szerint még utána ízesíthetünk, ha szükséges).
A tejfölt keverjük simára egy kevés forró levessel, majd állandó keverés mellett, csorgassuk a leveshez. Ezután főzzük még pár percig, majd tálalásig tartsuk melegen.
Tipp:
Én pl galuskát is szaggattam a levesbe, mert így laktatóbb, de ezt ki is hagyhatjuk, a leves úgyis finom.
Őket is nézd meg!
Szólj hozzá
Ajánlott cikkek
12 erdei gyümölcsös recept, ha friss és krémes desszertre vágysz
Az erdei gyümölcsös desszertek egyszerre frissek, látványosak és kifejezett
Tovább olvasom »
Farsangi sütivásár: profi tippek a finomságok csomagolásához (x)
A farsang az év egyik legvidámabb időszaka, amikor a konyha megtelik fánk-
Tovább olvasom »
Mit főzzek ma? 2026.02.27. Péntek
Mai menünk könnyed, mégis ízletes fogásokat tartalmaz. A magyaros zöldborsó
Tovább olvasom »
Mit főzzek ma? 2026.02.26. Csütörtök
Mai ajánlatunkban a klasszikus ízek és a könnyedebb fogások egyaránt helyet
Tovább olvasom »
Mit főzzek ma? 2026.02.25. Szerda
A mai menü friss, változatos fogásokból áll. A zöldségekben gazdag minestro
Tovább olvasom »
Mit főzzek ma? 2026.02.24. Kedd
A keddi menü hagyományos és otthonos fogásokból áll. A karalábéleves májgom
Tovább olvasom »










