Narancsos-gyömbéres sárgarépa krémleves recept
Ők is elkészítették
Hozzávalók:
- 3 közepes méretű sárgarépa
- 3 evőkanál olívaolaj
- 5 dkg vaj
- 1 evőkanál méz
- 2 dl 20 %-os tejszín
- 1 kávéskanál frissen reszelt gyömbér
- 1/2 narancs lereszelt héja és kicsavart leve
- ízlés szerint só és bors
Elkészítése:
A sárgarépákat mwgmossuk, meghámozzuk, majd felkockázzuk.
Az olajat egy 2 literes edényben a vajjal összeolvasztjuk, majd a mézet hozzáadjuk és sűrű kavargatások közepette habzásig karamellizáljuk. Ekkor hozzáadjuk a lereszelt gyömbért és a narancs héját.
Picit átforgatjuk, aztán a felaprított répát adjuk az illatos alaphoz, amire rácsorgatjuk a narancs levét. Fedő alatt 20-25 perc alatt puhára pároljuk.
Ha megpuhult a répa, akkor egy botmixer segítségével pürésítjük. Még forrón visszahelyezzük a tüzhelyre és sózzuk, borsozzuk.
Újraforrás után hozzáadjuk a tejszínt, majd vigyázva, hogy le ne égjen, folyamatosan kevergetjük, míg fel nem forr.
Ha túl sűrű lenne az ízlésünknek, akkor víz hozzáadásával hígíthatunk az állagán, ám ilyen esetben ellenőrízni kell az ízét. Ha szükséges, akkor utánfűszerezzük.
Ha elkészült, akkor forrón tálaljuk. Levesbetétként adhatunk hozzá pirított magvakat.
Igazi lélekmelengető őszi leves, fennséges illatokkal.
Jó étvágyat!
Tipp:
Amennyiben valaki ételallergiában szenved, a tejszín elhagyható, helyette alaplé használható.
Őket is nézd meg!
Szólj hozzá
Ajánlott cikkek
10 sós falatka szilveszterre
Szilveszterre minden vendég szereti, ha van mit falatozni a pezsgő és az óé
Tovább olvasom »
Lencse saláták szilveszterre – 7 szuper recept, amit megéri elkészíteni
A lencsesaláta klasszikus szilveszteri fogás, amit szerencsehozó hagyományk
Tovább olvasom »
8 világbajnok sajtos rúd a szilveszteri bulira
A sajtos rúd az egyik legbiztosabb választás a szilveszteri bulira, mert gy
Tovább olvasom »
10 szenzációs pogácsa recept szilveszerre
A szilveszteri asztalról a pogácsa szinte kihagyhatatlan, legyen szó család
Tovább olvasom »
Karácsonyi diós válogatás – sütik, amiket mindenki szeret
A karácsonyi süteménykínálat egyik örök klasszikusa a dió. Évtizedek óta ot
Tovább olvasom »
12 kókuszos süti, ami tökéletes a karácsonyi asztalra
A kókuszos sütemények különleges, mégis jól ismert ízvilágot hoznak a karác
Tovább olvasom »









