Karfiol krémleves recept
Hozzávalók:
- 70-80 dkg karfiol rózsa
- 1 nagy fej vöröshagyma
- 2 gerezd fokhagyma
- 2-3 db karfiol levél
- 1 db burgonya
- 10 dkg olvasztott vaj
- 1 csipet cayenne bors
- 1 kiskanál só
- 1 kiskanál mustárpor
- 1 kiskanál fokhagymapor
- 1 csipet gyömbérpor
- 2 dl főzőtejszín
- 1 kiskanál házi vegeta
A tálaláshoz:
- ízlés szerint reszelt parmezán vagy parmezán forgács
Elkészítése:
Szedjük szét a karfiolt. A levelek vastag ereit vágjuk le, a zsenge levélrészeket tartsuk meg, majd mossuk át. A karfiolt szedjük szét rózsáira, mossuk meg, majd egy papírtörlővel töröljük szárazra.
A vajban keverjük el a fűszereket, majd forgassuk bele a karfiolt. Egy serpenyőben kevés vajon pirítsuk le szép barnára minden oldalát a karfiolnak. Nem kell, hogy a serpenyőben süljön teljesen át, mert a levesben fogjuk teljesen puhára főzni.
Amíg a karfiolrózsák pirulnak, kevés vajon dinszteljük meg hagymát, fokhagymát, majd adjuk hozzá a burgonyát és zöld leveleket. Főzzük puhára a karfiolt és burgonyát kb 15-20 perc alatt, majd adjuk a leveshez a tejszínt. Botmixerrel vagy turmixgépben keverjük szép simára. Kóstoljuk meg az elkészült ételünket és ha szükséges még ízesítsük sóval, borssal.
Tálaláskor rakjuk a félrerakott sült karfiolrózsákat tányérra a levesbe és szórjuk meg reszelt parmezánnal.
Tipp:
Figyeljünk arra, hogy azokat a karfiol rózsákat amiket levesbetétként találunk, majd hagyjuk kicsit roppanósra, de nyers se maradjon.
Őket is nézd meg!
Szólj hozzá
Ajánlott cikkek
10 sós falatka szilveszterre
Szilveszterre minden vendég szereti, ha van mit falatozni a pezsgő és az óé
Tovább olvasom »
Lencse saláták szilveszterre – 7 szuper recept, amit megéri elkészíteni
A lencsesaláta klasszikus szilveszteri fogás, amit szerencsehozó hagyományk
Tovább olvasom »
8 világbajnok sajtos rúd a szilveszteri bulira
A sajtos rúd az egyik legbiztosabb választás a szilveszteri bulira, mert gy
Tovább olvasom »
10 szenzációs pogácsa recept szilveszerre
A szilveszteri asztalról a pogácsa szinte kihagyhatatlan, legyen szó család
Tovább olvasom »
Karácsonyi diós válogatás – sütik, amiket mindenki szeret
A karácsonyi süteménykínálat egyik örök klasszikusa a dió. Évtizedek óta ot
Tovább olvasom »
12 kókuszos süti, ami tökéletes a karácsonyi asztalra
A kókuszos sütemények különleges, mégis jól ismert ízvilágot hoznak a karác
Tovább olvasom »









