Lazacos-hagymás tojásrántotta recept
Ők is elkészítették
Hozzávalók:
- 4 db
FUCHS SZABADTARTÁSOS TOJÁS (nagy) - 1 db vöröshagyma
- 10 dkg füstölt lazac
- só
- őrölt színes bors
- 1 dl főzőtejszín
- 1 ek olívaolaj
- 1 cs leveles tészta
Elkészítése:
Az előnyújtott leveles tésztát vágjuk fel 6 (v. 8) egyforma darabra. Ezután a tészta szélétől kb. 1 cm-re késsel metsszük körbe úgy, hogy a tésztát ne vágjuk át. Mielőtt a sütőbe tennénk, villával böködjük meg a tésztát, hogy ne púposodjon fel sütés közben.
Ezután közepesnél kicsit magasabb hőmérsékletű sütőben süssük szép pirosra, ropogósra.
A hagymát vágjuk fel nagyon apróra, a lazacot ízlés szerint daraboljuk fel. (én kisebb kockákra vágtam)
A tojásokat üssük fel egy tányérba, majd ízlés szerint sózzuk, és villával verjük fel.
Egy serpenyőbe hevítsük fel az olajat, majd adjuk hozzá az apróra vágott vöröshagymát, és pároljuk üvegesre.
Ezután öntsük hozzá a felvert tojást, majd állandó kevergetés mellett, kezdjük el sütni. Egy-két perc után öntsük, keverjük hozzá a főzőtejszínt, ízlés szerint sózzunk utána, őröljünk rá színes borsot, majd addig süssük, hogy még kellően lágy legyen.
Ezután vegyük le a tűzről, majd óvatosan keverjük hozzá a füstölt lazacot.
Tálalás előtt kanalazzuk a ropogósra sütött leveles tésztára a tojásrántottát, majd úgy kínáljuk.
Őket is nézd meg!
Szólj hozzá
Ajánlott cikkek
Mit főzzek ma? 2026.03.20. Péntek
A pénteki menüben laktató, házias fogások kapnak helyet. A göcseji gombócle
Tovább olvasom »
Mit főzzek ma? 2026.03.19. Csütörtök
A csütörtöki menüben tartalmas, házias fogások szerepelnek. A hentesleves g
Tovább olvasom »
Mit főzzek ma? 2026.03.18. Szerda
A szerdai menü egyszerű, mégis változatos fogásokat kínál. A zöldborsóleves
Tovább olvasom »
Mit főzzek ma? 2026.03.17. Kedd
A keddi menüben változatos, laktató fogások szerepelnek. A tárkonyos csirke
Tovább olvasom »
10 ellenállhatatlan karamellás sütemény, amit egyszerűen nem lehet megunni
A karamell rajongóinak igazi kincsesbánya ez a válogatás. Klasszikus szelet
Tovább olvasom »
10 krémmel töltött piskótatekercs, amely garantáltan sikert arat vendégváráskor
A piskótatekercsek a látványos, mégis könnyen elkészíthető sütemények közé
Tovább olvasom »









