Mézes-vajas csirke alfredo recept
Hozzávalók:
Hús:
- 1 kg csirkemell
- 1,5 teáskanál só
- 1,5 teáskanál chilipehely
- 2 teáskanál fokhagyma por
- 2 teáskanál vöröshagymapor
- 2 teáskanál füstölt fűszerpaprika
- kevés olaj
- 1 evőkanál vaj
- 2 evőkanál méz
- 2 szójaszósz
- 2 evőkanál petrezselyemzöld
Fokhagymás alfredo:
- 4 gerezd fokhagyma
- 150 g aszalt paradicsom (olajban eltett, lecsepegtetve és aprítva)
- 1 evőkanál olasz fűszerkeverék
- 1 teáskanál só
- 350 ml tej
- 200 g krémsajt
- 60 g reszelt parmezán
- 275 g linguine (vagy fettuccine tészta, nyersen)
Elkészítése:
A húst kis kockákra vágjuk, majd fűszerezzük a sóval, chilivel, vörös és fokhagymaporral valamint a füstölt paprikával. Adunk hozzá kevés olajat és az egészet alaposan összeforgatjuk. Azonnal is süthetjük, de pácolhatjuk is néhány órán át.
Közepes lángon, kevés olajon addig sütjük, amíg aranybarna és ropogós nem lesz a hús.
Ezután csökkentjük a hőfokot, hozzáadjuk vajat, mézet, petrezselyemzöldet és szójaszószt, majd 1 percig kevergetjük, amíg szépen bevonja a máz a csirkét. Félretesszük addig, amíg elkészítjük a fokhagymás alfredo-t.
A tésztát a csomagoláson található utasítás szerint kifőzzük, majd leszűrjük.
Az aprított fokhagymát és az aszalt paradicsomot közepes lángon illatosra pirítjuk 3-4 perc alatt, ezután hozzáadjuk az olasz fűszert és a sót, majd még 1 percig kevergetjük.
Ezután mérsékeljük alatta a hőt, hozzáadjuk a tejet, a krémsajtot és a parmezánt. Kevergetjük még 2-3 percig, amíg enyhén besűrűsödik, majd beleforgatjuk a kifőtt tésztát.
A kész alfredo-t a csirkehússal és aprított petrezselyemmel megszórva tálaljuk.
Őket is nézd meg!
Szólj hozzá
Ajánlott cikkek
10 sós falatka szilveszterre
Szilveszterre minden vendég szereti, ha van mit falatozni a pezsgő és az óé
Tovább olvasom »
Lencse saláták szilveszterre – 7 szuper recept, amit megéri elkészíteni
A lencsesaláta klasszikus szilveszteri fogás, amit szerencsehozó hagyományk
Tovább olvasom »
8 világbajnok sajtos rúd a szilveszteri bulira
A sajtos rúd az egyik legbiztosabb választás a szilveszteri bulira, mert gy
Tovább olvasom »
10 szenzációs pogácsa recept szilveszerre
A szilveszteri asztalról a pogácsa szinte kihagyhatatlan, legyen szó család
Tovább olvasom »
Karácsonyi diós válogatás – sütik, amiket mindenki szeret
A karácsonyi süteménykínálat egyik örök klasszikusa a dió. Évtizedek óta ot
Tovább olvasom »
12 kókuszos süti, ami tökéletes a karácsonyi asztalra
A kókuszos sütemények különleges, mégis jól ismert ízvilágot hoznak a karác
Tovább olvasom »









