Édesburgonya saláta recept
Hozzávalók:
- 1 kg édesburgonya
- 4 db filézett csirkecomb vagy 50 dkg csirkemell
- só, bors
- 1-2 ek olívaolaj
- szívsaláta
- fél citrom leve
- 1 kk gyömbérpor
- 125 g mozzarella
Elkészítése:
Ezt az ételt nagyon gyorsan el lehet készíteni, és én csak “BB kajának”(“bármennyit- bármikor” lehet belőle enni!) nevezem.
A meghámozott édesburgonyát hasábokra szeleteljük, a csirkehúst csíkokra vágjuk, sózzuk, borsozzuk, majd pedig egy sütőpapírral bélelt tepsire halmozzuk mindezt. Egy-két evőkanál olívaolajat ráöntünk, kézzel összekeverjük, hogy mindenhova jusson és szétterítjük egyenletesen a tepsiben.
200 fokra előmelegített sütőben kb 20 perc alatt megsütjük (sütőfüggő!).
Ezalatt elkészítjük a salátánkat: a megmosott, leveleire szedett (esetleg apróbb darabokra tépkedett) salátát megsózzuk, kevés gyömbérrel megszórjuk, citrom levével meglocsoljuk.
Szedjünk a tányérunkra a salátából, halmozzunk rá a frissen kisült burgonyás húsból, “koronázzuk” meg néhány kocka mozzarellával és máris falatozhatunk!
Tipp:
Az édesburgonya neve ellenére nem burgonya, nagyon alacsony a zsír és koleszterintartalma és magas a C-,B2-,B6 illetve E-vitamin tartalma! Cukorbetegek is fogyaszthatják. Jah és egészséges… mégis finom!
Őket is nézd meg!
Szólj hozzá
Ajánlott cikkek
12 kiadós egytálétel hétköznapokra – gyors és finom megoldások
Nincs is jobb, mint egy tartalmas, laktató egytálétel, amihez elég egy serp
Tovább olvasom »
Kelesztés nélküli fánkok – 12 gyors és isteni ötlet
Ha fánkról van szó, nem csak a klasszikus, kelesztett változatoké a főszere
Tovább olvasom »
Pihe-puha szalagos fánkok farsangra – bevált receptekkel
A farsangi időszak elképzelhetetlen illatos, puha, aranyszínű szalagos fánk
Tovább olvasom »
10 sós falatka szilveszterre
Szilveszterre minden vendég szereti, ha van mit falatozni a pezsgő és az óé
Tovább olvasom »
Lencse saláták szilveszterre – 7 szuper recept, amit megéri elkészíteni
A lencsesaláta klasszikus szilveszteri fogás, amit szerencsehozó hagyományk
Tovább olvasom »
8 világbajnok sajtos rúd a szilveszteri bulira
A sajtos rúd az egyik legbiztosabb választás a szilveszteri bulira, mert gy
Tovább olvasom »









