Sütőben készült lencsefőzelék recept

Hozzávalók:
- 25 dkg lencse beáztatva
- 2 db babérlevél
- 1 sárgarépa
- 1 kisebb zeller fele
- 1 fej vöröshagyma
- 2 gerezd fokhagyma
- só, bors ízlés szerint
- 2 ek almaecet
- 1 púpos ek (barna)cukor
- 1 ek mustár (akár mézzel ízesítve)
Feltéthez:
- 2 narancs
- 1 ek mustár (akár mézzel ízesítve)
- 2 gerezd fokhagyma reszelve
- 2 ek narancslekvár
- 1 ek (barna)cukor
- 50 dkg füstölt kolozsvári szalonna vagy sonka egészben
- 8 szem szegfűszeg
Elkészítése:
Az előző nap beáztatott lencséről leöntjük a vizet, majd annyi friss vizet öntünk rá, hogy éppen ellepje.
Egy nagy, öntöttvas lábasban érdemes készíteni, amit be lehet tenni a sütőbe is.
A lencséhez tesszük az egész sárgarépát, zellert, hagymát, fokhagyma gerezdeket, babérlevelet, sózzuk és borsozzuk.
A füstölt szalonnát vagy sonkát megtűzdeljük szegfűszeggel és a lencsére ültetjük.
A lábast fedővel együtt a sütőbe tesszük és kb 60 percig sütjük-pároljuk 150 fokon.
Amikor megpuhult a lencse, akkor kiemeljük belőle a szalonnát és megkenjük a narancsos mázzal.
Ehhez összekeverjük a narancslekvárt a narancs reszelt héjával és levével, a mustárral és a fokhagymával, valamint a cukorral.
A sütőt a legmagasabb (vagy grill) fokozatra kapcsoljuk és a húst egy alufóliával bélelt tepsiben kb 15 percig sütjük, amíg a máz rákaramellizálódik. Szeletelés előtt 15 percig pihentetjük.
Közben befejezzük a lencsefőzeléket. A babérlevelet eltávolítjuk. A lencse 1/3-át szűrőkanállal kivesszük, majd egy kevés főzőlével és a mustárral, ecettel és a cukorral, majd zöldségekkel együtt simára tumixoljuk (vagy botmixerrel pürésítjük).
Visszakeverjük a lencse másik részébe, ezzel sűrítjük be.
A kész főzeléket a felszeletelt szalonnával vagy sonkával tálaljuk.
Őket is nézd meg!
Szólj hozzá
Ajánlott cikkek

10 klasszikus nagymama féle süti vendégváráshoz
A nagymama sütijeinek nincs párja, hiszen mindig tele vannak szeretettel és
Tovább olvasom »
Gyümölcsös sütés nélküli torták: 10 kipróbált recept
1. Erdeigyümölcs torta recept Hozzávalók: Hozzávalók egy 30 cm-es tortaform
Tovább olvasom »
8 kipróbált képviselőfánk recept, amikkel nem érhet csalódás
A képviselő fánk az egyik legkedveltebb magyar desszert, amit sokan gyermek
Tovább olvasom »
A nagy konyhai robotgép teszt: nem mindig a legdrágább a legjobb
A Teszt Plussz Magazin nemcsak a magyar-, hanem a globális piacot is vizsgá
Tovább olvasom »
10 uborkasaláta, amit érdemes kipróbálni
Az uborkasaláta igazi klasszikus, amit szinte mindenki szeret. Jólesik a me
Tovább olvasom »
Így lesz tökéletes a kovászos uborkád
A nyár egyik legnagyobb kedvence a ropogós kovászos uborka. Frissítő, savan
Tovább olvasom »