Édes sárgarépafőzelék recept
Hozzávalók:
- 5 nagyobb sárgarépa (Kb. 20 dkg reszelve mérve)
- 0,5 kk só
- 2 púpos ek liszt
- 3 ek olaj
- 1 csapott tk fűszerpaprika
- 2,5 dl tejföl
- Cukor ízlés szerint (nálam 2 ek)
Elkészítése:
A megtisztított répát a reszelő nagy lyukán lereszeljük, majd egy kisebb lábasban annyi vízzel felöntjük, hogy épp ellepje.
zesítjük sóval és lefedve éppen roppanósra főzzük.
Közben a lisztet az olajjal elkeverjük egy másik lábasban, majd mérsékelt lángon világosra pirítjuk.
A tűzről lehúzva megszórjuk a fűszerpaprikával, majd a tejföllel simára keverjük.
A főzelékből merített pár evőkanál forró lével hígítjuk (hőkiegyenlítést végzünk).
Folyamatos kevergetés mellett a főzelékbe csorgatjuk és hagyjuk besűrűsödni.
Közben ízesítjük cukorral, jól átkeverjük.
Melegen, sült virslivel vagy akár fasírttal, sülttel, pörkölttel kínáljuk.
Tipp:
Idén csodás sárgarépák termettek a kertben. Pár darabból készítettem egy kis főzeléket. Már valamikor régen próbálkoztam, de az nem lett olyan finom. Most ahogyan a zöldborsóból a főzeléket, ezt is cukorral, édesen főztem. Nem túl nagy adag, két felnőttnek és két kis étvágyú gyermeknek elegendő ebéd vagy vacsora.
Őket is nézd meg!
Szólj hozzá
Ajánlott cikkek
Klasszikus karácsonyi sütemények-az ünnep elmaradhatatlan ízei
Ebben a gyűjteményben a magyar süteménytradíció legnagyobb kedvenceit talál
Tovább olvasom »
Klasszikusok újragondolva-az íz ugyanaz, a forma egyszerűbb és gyorsabb
A nagy kedvencek hangulata semmit sem változott, mégis modernebb, könnyebbe
Tovább olvasom »
Krémes csodák az ünnepi időszakra – 10 bevált süti recept, amit bátran elkészíthetsz
Az ünnepi készülődésben mindig jól jön néhány biztosan bevált krémes sütemé
Tovább olvasom »
15 perces karácsonyi desszertek: 8 desszertgolyó, amivel bárkit lenyűgözhetsz
A karácsonyi készülődésben mindig jól jönnek azok a desszertek, amelyek gyo
Tovább olvasom »
Hogyan készítsünk tökéletes karácsonyi bejglit?
A karácsony elképzelhetetlen a hagyományos bejgli nélkül, amely nemcsak az
Tovább olvasom »
Serpenyők a konyhában – Milyen legyen az új kedvenc? (x)
A konyha lelke, a mindennapi ételkészítés egyik legfontosabb eszköze a serp
Tovább olvasom »









