Vöröslencse dahl recept
Ők is elkészítették
Hozzávalók:
- 30 dkg vöröslencse
- 1 fej lilahagyma
- 1 nagy gerezd fokhagyma
- ugyanakkora friss gyömbér, mint amekkora a fokhagyma
- 1 tk kurkuma
- 1 tk őrölt kömény
- 1 tk tört vagy őrölt koriander
- 1,5 tk garam masala
- 1 konzerv darabolt paradicsom
- 1 konzerv kókusztej
- 2 kisebb sárgarépa
- só, bors
- kevés olaj
Elkészítése:
A lencsét beáztatjuk vízbe.
A hagymát meghámozzuk és feldaraboljuk. Kevés olajat vagy másmilyen zsiradékot melegítünk, majd elkezdjük pirítani rajta a hagymát. Közben a fokhagymát és a gyömbért megpucoljuk és lereszeljük, majd a lilahagymához adjuk és együtt pirítjuk tovább gyakori kevergetés mellett.
Közben kimérjük a fűszereket és a hagymás alaphoz adjuk kevés sóval együtt és így is pirítjuk kb 5 percig. Ezután hozzáadjuk a leszűrt lencsét, paradicsomot és a kókusztejet, valamint felöntjük egy konzreves doboznyi vízzel.
A répákat meghámozzuk, feldaraboljuk és hozzáadjuk az ételhez. Megkóstoljuk és ha szükséges, akkor adunk még hozzá sót és borsot, majd elkeverjük.
Lefedjük és hagyjuk főni. Közben többször megkeverjük. Ha szükséges, akkor kevés vizet adhatunk még hozzá.
Fokhagymás pirítóssal vagy naan kenyérrel tálaljuk.
Őket is nézd meg!
Szólj hozzá
Ajánlott cikkek
Mit főzzek ma? 2026.06.08. Hétfő
A hétfői menüben a klasszikus házias ízek és a krémes fogások egyaránt hely
Tovább olvasom »
Mit főzzek ma? 2026.06.05. Péntek
A pénteki menüben a könnyedebb levesek és a tartalmas főételek egyaránt hel
Tovább olvasom »
Mit főzzek ma? 2026.06.04. Csütörtök
A csütörtöki menüben a klasszikus házias fogások és a könnyedebb nyári ízek
Tovább olvasom »
Ballagási hidegtál rendelés: mit válassz, ha biztosra akarsz menni? (x)
Ha május, akkor ballagási szezon – és egyre több háztartásban hidegtál rend
Tovább olvasom »
Mit főzzek ma? 2026.06.03. Szerda
A szerdai menüben a tartalmas levesek és a laktató, házias fogások kapják a
Tovább olvasom »
Mit főzzek ma? 2026.06.02. Kedd
A keddi menüben a tartalmasabb és a könnyedebb fogások egyaránt helyet kapn
Tovább olvasom »











