Pincepörkölt gazdagon recept
Ők is elkészítették

Hozzávalók:
- 4 kg köröm, farok
- 4 kg csülök
- 2 kg füstölt császár
- 3 kg borjú comb
- 4 kg sertés lapocka
- 5 kg hagyma,
- 3 fej fokhagyma
- 1 kg paprika
- 1 csípős hegyes zöldpaprika
- 0,5 kg paradicsom
- 0,5 kg sertészsír
- 20 dkg őrölt pirospaprika
- 3 dl darált, sós kápia paprika
- 3 dkg őrölt fekete bors
- 2 dkg őrölt kömény
- 1 ek szárított, morzsolt kakukkfű
- 0,5 ek szárított csombor (borsikafű)
- 1 marék só
- 10 kg krumpli
Elkészítése:
Minden hozzávalót előkészítettem, feldaraboltam, és az üstbe a következő sorrendben kerültek az alapanyagok:
Legalulra a csontok, arra a körmök. Meglocsoltam olvasztott zsírral, és összekavartam. Kicsit hagytam pörkölődni. Erre került a felszeletelt hagyma negyede, és annyi vízzel öntöttem meg, hogy éppen ellepje. Megsóztam kicsit, majd a füstölt hús, utána a csülök következett.
A darált, sózott paprikát is rátettem, majd az egészet beborítottam a maradék hagymával, a feldarabolt paprikával, és paradicsommal. Ismét sóztam rajta, a csombort és a kakukkfüvet rászórtam, kevés vizet is öntöttem még hozzá, majd 1 óráig főztem fedő alatt.
A borjú és a sertéshús csak 1 óra főzés után került hozzá. Újabb két óráig főztem, csak enyhe kavarással. Ekkor került az üstbe a szétnyomott fokhagyma.
A csontok alul garantálták a biztonságot a leragadás ellen! A csípős paprikát csak középen bevágtam, így került az üstbe. A húsa szétfőtt, a kocsányát a magokkal együtt kiemeltem az üstből. Az aromáját, enyhe csípősségét addigra átadta a pörköltnek.
Így minden szinte egyszerre főtt meg. A főzőléből keveset kivettem, elkevertem az őrölt paprikával, és a por alapú fűszerekkel, majd visszaöntöttem az üstbe. Megvártam, míg felforr, és a kockákra vágott krumpli is az üstbe került.
A krumpli megpuhulásáig együtt főtt.
Tipp:
A fenti mennyiség 60 főre elegendő, amennyiben kevesebb főre készül, könnyedén leoszthatók a hozzávalók.
Őket is nézd meg!
Szólj hozzá
Ajánlott cikkek

10 őszi céklás recept, amit ki kell próbálnod!
Az ősz egyik legszebb ajándéka a cékla: élénk színével azonnal feldobja az
Tovább olvasom »
Főszerepben az alma: 10 finomság receptje
Az alma igazi jolly joker a konyhában, hiszen számtalan sütemény alapja leh
Tovább olvasom »
10 brutál jó tésztaétel az őszi napokra
A tésztaételek mindig biztos választásnak számítanak, ha gyorsan és finomat
Tovább olvasom »
Főszerepben a szőlő: 10 őszi finomság, amit érdemes kipróbálnod
Az ősz egyik legfinomabb ajándéka a szőlő, amely nemcsak frissen, hanem süt
Tovább olvasom »
Lélekmelengető őszi finomságok – 8 leves, amit el kell készítened
Az ősz beköszöntével mindannyian vágyunk egy tál forró, illatos levesre, am
Tovább olvasom »
Főszerepben a szilva: 10 recept a házias gombócoktól a clafoutisig
A szilva nemcsak frissen fogyasztva igazi csemege, hanem számtalan sütemény
Tovább olvasom »