Lencsecurry cukkínivel recept
Ők is elkészítették
Hozzávalók:
- 1 fej vöröshagyma
- 2 gerezd fokhagyma
- 30 dkg cukkíni
- 1 konzerv lencse
- 2,5 dl kókusztej
- 1 ek mogyoróvaj
- 1 ek frissen reszelt gyömbér
- 20 dkg paradicsom (nálam most sárga koktél)
- kevés olaj vagy másmilyen zsiradék
- 1 ek garam masala
- kurkuma ízlés szerint
- só, bors ízlés szerint
- chilikrém ízlés szerint
- citrom vagy lime
Elkészítése:
A hagymát meghámozzuk és félkarikára vágjuk. A meghámozott fokhagymát összezúzzuk. A cukkínit kockákra vágjuk.
Kevés felforrósított zsoradékon elkezdjük pirítani a vöröshagymát, majd pár perc után hozzáadjuk a fokhagymát is és belereszeljük a gyömbért, majd együtt pirítjuk az egészet.
Pár perc után hozzáadjuk a garam masalát és a cukkínit. Kevés pirítás után felöntjük 2 dl vízzel és lefedve lb 10 percig főzzük.
Közben a paradicsomot felaprítjuk, a lencsét pedig leszűrjük és a cukkínis raguhoz adjuk a kókusztejjel együtt. Belekeverjük a mogyoróvajat is, sózzuk, borsozzuk és citrom vagy lime héjat reszelünk hozzá, valamint a levét is belefacsarjuk. Ízlés szerint adhatunk hozzá chilit is.
Kb 15-20 perc alatt krémesre főzzük az egészet. Ha nem lenne elég szép a színe, akkor kevés kurkumát keverjünk még bele.
Kifőtt bulgurral vagy basmati rizzsel tálaljuk.
Őket is nézd meg!
Szólj hozzá
Ajánlott cikkek
12 erdei gyümölcsös recept, ha friss és krémes desszertre vágysz
Az erdei gyümölcsös desszertek egyszerre frissek, látványosak és kifejezett
Tovább olvasom »
Farsangi sütivásár: profi tippek a finomságok csomagolásához (x)
A farsang az év egyik legvidámabb időszaka, amikor a konyha megtelik fánk-
Tovább olvasom »
Mit főzzek ma? 2026.02.27. Péntek
Mai menünk könnyed, mégis ízletes fogásokat tartalmaz. A magyaros zöldborsó
Tovább olvasom »
Mit főzzek ma? 2026.02.26. Csütörtök
Mai ajánlatunkban a klasszikus ízek és a könnyedebb fogások egyaránt helyet
Tovább olvasom »
Mit főzzek ma? 2026.02.25. Szerda
A mai menü friss, változatos fogásokból áll. A zöldségekben gazdag minestro
Tovább olvasom »
Mit főzzek ma? 2026.02.24. Kedd
A keddi menü hagyományos és otthonos fogásokból áll. A karalábéleves májgom
Tovább olvasom »










