Kölesfasírt paszternákkal recept
Hozzávalók:
- 15 dkg köles
- 1 kisebb vöröshagyma
- 2 gerezd fokhagyma
- 1 tk majoranna
- 0,5 tk őrölt kömény
- 0,5 tk szerecsendió
- só
- őrölt bors
- petrezselyemzöld
- 1
FUCHS SZABADTARTÁSOS TOJÁS - zsemlemorzsa
- 2-3 ek olívaolaj
Paszternák hozzávalói:
- 30 dkg paszternák
- 1 citrom leve
- 2 ek méz
- 1 tk magos dijoni mustár
- 2 ek olívaolaj
- só
Elkészítése:
A kölest főzzük puhára háromszoros mennyiségű vízben, majd hűtsük ki, hogy éppen csak langyos legyen.
Amikor már csak langyos, adjuk hozzá az apróra vágott vöröshagymát és a petrezselyemzöldet, majd nyomjuk bele a fokhagymagerezdeket. Ezután ízlés szerint fűszerezzük, és keverjük jól össze. Végül adjuk hozzá az egész tojást, majd ismét alaposan keverjük össze úgy, hogy egy formázható masszát kapjunk.
Egy tepsit béleljünk ki sütőpapírral, majd spricceljük meg olívaolajjal. (Bármilyen olajat használhatunk.)
Az összegyúrt masszából vizes kézzel formázzunk kisebb golyókat, majd kicsit lapítsuk el, és forgassuk bele a zsemlemorzsába.
Helyezzük a kölespogácsákat egymás mellé az olajjal megspriccelt sütőpapírra, majd szintén spricceljük le mindegyik tetejét is olívaolajjal.
Helyezzük előmelegített sütőbe, majd közepes hőmérsékleten süssük kb. 30 perc alatt világos zsemleszínűre a fasírtokat. (Én légkeveréses módban, 150 fokon 30 percig sütöttem.)
A paszternákot tisztítsuk meg, és enyhén sós vízben főzzük puhára. Ezután szűrjük le, és hagyjuk teljesen kihűlni.
A citrom levét keverjük simára a mézzel, a mustárral, az olívaolajjal és egy csipet sóval. Ezután kanalazzuk rá a teljesen kihűlt paszternákra, majd forgassuk alaposan össze. Tálalás előtt hagyjuk legalább egy fél órát állni, hogy az ízek jól átjárják.
Tálaláskor kínáljuk a köles fasírthoz a paszternákot, vagy ízlés szerint salátát.
Őket is nézd meg!
Szólj hozzá
Ajánlott cikkek
8 palacsintaötlet, ha már unalmas a kakaós verzió
A palacsinta az a desszert, amit valahogy senki nem tud megunni, csak legfe
Tovább olvasom »
Mit főzzek ma? 2026.04.27. Hétfő
A hétfői menüben könnyedebb és laktató fogások is helyet kapnak. A vaníliap
Tovább olvasom »
Mit főzzek ma? 2026.04.24. Péntek
A pénteki menüben egyszerű, mégis változatos fogások szerepelnek. A tárkony
Tovább olvasom »
Mit főzzek ma? 2026.04.23. Csütörtök
A csütörtöki menüben tartalmas, mégis változatos fogások szerepelnek. A mór
Tovább olvasom »
Mit főzzek ma? 2026.04.22. Szerda
A szerdai menüben tartalmas és változatos fogások szerepelnek. A tojásos-ko
Tovább olvasom »
Mit főzzek ma? 2026.04.21. Kedd
A keddi menüben változatos, jól összeállított fogások szerepelnek. A betyár
Tovább olvasom »

