Fiáker gulyás recept
Ők is elkészítették
Hozzávalók:
Gyulyáshoz:
- 40 dkg csontos marha nyak (ha tudunk venni, akkor szürke marhából készítsük)
- 1 nagy fej vöröshagyma
- 1 tv paprika
- 1 paradicsom
- 1 evőkanál (mangalica) zsír
- 1 csokor zellerlevél
- 1 teáskanál köménymag
- bors, só
- 1 evőkanál őrölt pirospaprika
Krumpligombóchoz:
- 4 közepes krumpli
- 1 csokor smindling
- 5 dkg (gép)sonka
- 1
FUCHS SZABADTARTÁSOS TOJÁS - 2 evőkanál teljeskiőrlésű búzaliszt
- só
Elkészítése:
A hagymát tisztítás után kis kockákra vágjuk a hússal együtt.
A zsírt felforrósítjuk és rádobjuk a hagymát és megdinszteljük, majd rárakjuk a húst a csontokkal együtt. Tovább pirítjuk, közben sózzuk, borsozzuk és a köményt is hozzáadjuk.
Addig pároljuk, amíg zsírjára sül, ekkor megszórjuk a pirospaprikával, gyorsan elkeverjük, majd annyi vizet öntünk rá, ami bőven ellepi. Ízlés szerint adunk hozzá sót és borsot.
Hozzáadjuk az összekötött zellercsokrot, a felaprított paprikát és paradicsomot, majd lefedjük és kis lángon készre főzzük.
A körethez a krumplit meghámozzuk, kockákra vágjuk és sós vízben puhára főzzük. Leszűrjük és még melegen krumplinyomóval áttörjük.
Ha kihűt hozzáadjuk a tojást, az aprított snidlinget és sonkát, sót és a lisztet, majd összegyúrjuk. A kész tésztából kis gombócokat formázunk, majd lobogó, sós, olajos vízben kifőzzük.
Akkor jók a gombócok, ha feljöttek a víz tetejére, innentől még 3-4 percig főzzük, majd kiszedjük.
A kész gulyást az elkészült gombócokkal tálaljuk.
Őket is nézd meg!
Szólj hozzá
Ajánlott cikkek
10 sós falatka szilveszterre
Szilveszterre minden vendég szereti, ha van mit falatozni a pezsgő és az óé
Tovább olvasom »
Lencse saláták szilveszterre – 7 szuper recept, amit megéri elkészíteni
A lencsesaláta klasszikus szilveszteri fogás, amit szerencsehozó hagyományk
Tovább olvasom »
8 világbajnok sajtos rúd a szilveszteri bulira
A sajtos rúd az egyik legbiztosabb választás a szilveszteri bulira, mert gy
Tovább olvasom »
10 szenzációs pogácsa recept szilveszerre
A szilveszteri asztalról a pogácsa szinte kihagyhatatlan, legyen szó család
Tovább olvasom »
Karácsonyi diós válogatás – sütik, amiket mindenki szeret
A karácsonyi süteménykínálat egyik örök klasszikusa a dió. Évtizedek óta ot
Tovább olvasom »
12 kókuszos süti, ami tökéletes a karácsonyi asztalra
A kókuszos sütemények különleges, mégis jól ismert ízvilágot hoznak a karác
Tovább olvasom »









