Buzogányos máglya recept
Hozzávalók:
- 5 csirkecomb
- 5 paprikás grillkolbász
- 20 dkg szalonna
- 30 dkg darált sertéshús
- 10 dkg zsemlemorzsa
- 1 zsemle
- 2 dl tej
- 1 fej vöröshagyma
- 1 fej lilahagyma
- 3 gerezd fokhagyma
- só
- bors
- pirospaprika
- kömény
- chili
- petrezselyem
Elkészítése:
A csirkecombokat sóval, borssal beszórjuk, félretesszük és nem felejtjük el.
A zsemlét tejbe áztatjuk és amíg ázik, megpirítjuk az apróra vágott hagymát.
Ezután a tejes zsemlét kifacsarjuk, majd összekeverjük a darált sertéshússal, a pirított hagymával, mehet bele a három összetört fokhagyma, só, bors, kömény, na meg az összevágott petrezselyem.
Az összegyúrt fasírtból egyetlen, nagy pogácsát készítünk. Ez az alapkő, ami köré minden épülhet.
Jöhet a szalonna! Felszeleteljük, beirdaljuk és kisütjük szép kakastaréj formára. Fontos, hogy a bőrével együtt süljön. Reméljük nem azzal kezdted, hogy levágtad!
Most, hogy mindent “előkészítettünk”, egy tepsit kikenünk a szalonna zsírjával, ebbe helyezzük a fasírtpogácsát, köré rakjuk a kolbászokat és a tetejére a csirkecombokat. Sütőbe tesszük 150 fokon 40 percre.
Egy edényben olajat melegítünk és amíg melegszik, a lilahagymát bevágjuk nyolcfelé úgy, hogy teljesen nem vágjuk át. De nyugodtan vagdosd be a hagymát előbb, hogy ne kelljen versenyt futni az olajjal.
Az enyhén megnyitott hagymát bőségesen lisztezzük és forró olajban ropogósra sütjük. De ez már tényleg opcionális.
Az elkészült húst tálra komponáljuk, ráhelyezzük a taréjokat, (középre a sült lilahagymát) majd megszórjuk karikára vágott chilivel és a maradék petrezselyemmel, hogy kapjon egy kis friss, zöldséges színt.
Őket is nézd meg!
Szólj hozzá
Ajánlott cikkek
12 kiadós egytálétel hétköznapokra – gyors és finom megoldások
Nincs is jobb, mint egy tartalmas, laktató egytálétel, amihez elég egy serp
Tovább olvasom »
Kelesztés nélküli fánkok – 12 gyors és isteni ötlet
Ha fánkról van szó, nem csak a klasszikus, kelesztett változatoké a főszere
Tovább olvasom »
Pihe-puha szalagos fánkok farsangra – bevált receptekkel
A farsangi időszak elképzelhetetlen illatos, puha, aranyszínű szalagos fánk
Tovább olvasom »
10 sós falatka szilveszterre
Szilveszterre minden vendég szereti, ha van mit falatozni a pezsgő és az óé
Tovább olvasom »
Lencse saláták szilveszterre – 7 szuper recept, amit megéri elkészíteni
A lencsesaláta klasszikus szilveszteri fogás, amit szerencsehozó hagyományk
Tovább olvasom »
8 világbajnok sajtos rúd a szilveszteri bulira
A sajtos rúd az egyik legbiztosabb választás a szilveszteri bulira, mert gy
Tovább olvasom »









