BBQ csirkecsomag recept
Hozzávalók:
- 4 db csirkeszárny
- 8 db filézett csirkecomb (bőre nélkül)
- 4 dl bbq mártás
- 1 sárga kaliforniai paprika
- 1 piros kaliforniai paprika
- 1 evőkanál füstös fűszerkevérék
- 1 fej lilahagyma
- 25 dkg friss vagy konzerv ananász
- 1 kg kisméretű burgonya
- ízlés szerint só
Elkészítése:
A bbq mártásban keverjük el a fűszerkeveréket, majd pácoljuk be vele a húsokat. A pácban hagyhatjuk akár egy éjszakára is a húst, de minimum 2-3 órát pácoljuk.
A kétféle paprikát, hagymát és az ananászt vágjuk kisebb darabokra.
Terítsünk ki egy nagyobb darab alufóliát, amire szórjuk rá a megmosott és félbe vágott burgonyát, majd ízlés szerint sózzuk meg. A burgonya tetejére szórjuk rá a feldarabolt zöldségeket és az ananászt. A zöldségek tetejére tegyük rá a bepácolt húst elosztva arányosan úgy, hogy mindegyik csomagba egyformán jusson. A húst ízlés szerint felvághatjuk kisebb darabokra. A fóliából készítsünk jól lezárt kisebb csomagot. Figyeljünk arra, hogy mindenhol le legyen zárva a csomagunk, hogy a gőz ne tudjon kijönni.
Előmelegített sütőben 170 fokon kb 30-35 percig süssük, amíg a hús és burgonya nem puhul meg, majd nyissuk ki a csomagokat. A nyitott csomagokat tegyük vissza a sütőbe grill fokozatra 10-15 perce, amíg a burgonya és a hús nem kap egy kis színt.
Tipp:
Az elkészült ételünk mellé tálaláskor adjunk valamilyen mártogatóst. Nagyon jól illik hozzá a fokhagymás tejföl zöldfűszerekkel. A csomagok elkészítéséhez ha van rá lehetőségünk grillezéshez használható alufóliát válaszunk. Ez a fajta alufólia kicsit vastagabb mint a sima, nehezebben szakad és nagyon jól tartja a hőt.
Őket is nézd meg!
Szólj hozzá
Ajánlott cikkek
Serpenyők a konyhában – Milyen legyen az új kedvenc? (x)
A konyha lelke, a mindennapi ételkészítés egyik legfontosabb eszköze a serp
Tovább olvasom »
Fehér csokival készült desszertvariációk minden alkalomra
A fehér csoki mindig különleges hangulatot teremt — legyen szó citromos kos
Tovább olvasom »
Tarja, oldalas, karaj és több – változatos ötletek egy csokorban
A sertéshús igazi jolly joker a konyhában: változatosan elkészíthető, kiadó
Tovább olvasom »
Ünnepi tortacsodák – 12 recept, amit idén ki kell próbálnod
Ha valami igazán különleges édességet keresel az ünnepi asztalra, egy ínycs
Tovább olvasom »
10 pogácsa, amire a nagyi is büszke lenne
A pogácsa a magyar konyha igazi büszkesége – egyszerre hétköznapi és ünnepi
Tovább olvasom »
Mit főzz ma? 10 isteni csirkés fogás hétköznapokra
Ha tanácstalan vagy, mit főzz ebédre, a csirkés ételek mindig jó választást
Tovább olvasom »









