Tojásfehérjés-vajas piskóta narancsöntettel recept
Ők is elkészítették
Hozzávalók:
Piskóta:
- 4
FUCHS SZABADTARTÁSOS TOJÁSfehérje (nagy) - 12 dkg porcukor
- 8 dkg liszt
- 1 citrom reszelt héja
- 3 dkg olvasztott vaj
- csipet só
Narancsöntet:
- 1 narancs leve és reszelt héja
- 4 dl tej
- 7 dkg liszt
- 5 dkg porcukor
- 1 cs vaníliás cukor
- 2 tk narancsaroma (vagy citrom)
Elkészítése:
A tojásfehérjét egy csipet sóval kezdjük el habbá verni. Amikor már kezd kifehéredni, állandó keverés mellett, kanalanként adagoljuk hozzá a porcukrot, majd verjük kemény habbá.
Ezután szitáljuk hozzá a lisztet, reszeljük hozzá a citromhéjat, majd fakanállal, óvatosan forgassuk össze.
Ezután csorgassuk hozzá az előzőleg felolvasztott, és visszahűtött vajat, majd szintén óvatosan forgassuk össze.
Zsírozzunk és lisztezzünk ki egy 24 cm-es tortaformát (vagy egy kisebb tepsit), majd egyenletesen simítsuk bele a masszát.
Helyezzük be előmelegített sütőbe, majd közepes hőmérsékleten úgy süssük meg mint a piskótát. Kb 20-25 percig, tűpróbáig süssük (én légkeverésnél 160 fokon, 20 percig sütöttem).
A sütőből kivéve a formában hagyjuk teljesen kihűlni.
3 dl tejet melegítsünk forráspontig, majd vegyük le a tűzről, reszeljük hozzá a narancshéjat és facsarjuk bele a narancs levét.
A lisztet keverjük össze a porcukorral és a vaníliás cukorral, majd adjuk hozzá a narancsaromát, a hideg tejet és keverjük simára.
Ezután a állandó keverés mellett, csorgassuk hozzá a még meleg, narancsos tejhez, majd keverjük simára.
Ezután gőzfürdő fölött, állandó kevergetés mellett, addig főzzük, míg kellően besűrűsödik a mártás (ha túl sűrű lenne, akkor adjunk hozzá egy kevés tejet és úgy keverjük tovább).
Amikor elkészült a mártás, vegyük le a gőzről, majd egy fóliával fedjük le, hogy ne bőrösödjön meg a teteje tálalásig.
Tálaláskor ízlés szerint szeleteljük fel a piskótát, helyezzük tányérra, majd kanalazzuk rá a narancsöntet és úgy kínáljuk.
Őket is nézd meg!
Szólj hozzá
Ajánlott cikkek
12 kiadós egytálétel hétköznapokra – gyors és finom megoldások
Nincs is jobb, mint egy tartalmas, laktató egytálétel, amihez elég egy serp
Tovább olvasom »
Kelesztés nélküli fánkok – 12 gyors és isteni ötlet
Ha fánkról van szó, nem csak a klasszikus, kelesztett változatoké a főszere
Tovább olvasom »
Pihe-puha szalagos fánkok farsangra – bevált receptekkel
A farsangi időszak elképzelhetetlen illatos, puha, aranyszínű szalagos fánk
Tovább olvasom »
10 sós falatka szilveszterre
Szilveszterre minden vendég szereti, ha van mit falatozni a pezsgő és az óé
Tovább olvasom »
Lencse saláták szilveszterre – 7 szuper recept, amit megéri elkészíteni
A lencsesaláta klasszikus szilveszteri fogás, amit szerencsehozó hagyományk
Tovább olvasom »
8 világbajnok sajtos rúd a szilveszteri bulira
A sajtos rúd az egyik legbiztosabb választás a szilveszteri bulira, mert gy
Tovább olvasom »









