Tiramisu piskótatekercs recept
Hozzávalók
A piskótához
- 5 db
FUCHS SZABADTARTÁSOS TOJÁS - 5 evőkanál cukor
- 5 evőkanál liszt
- csipet só
A krémhez
- 25 dkg mascarpone
- 8 dkg cukor
- 1 csomag vaníliás cukor
- 1 teáskanál instant kávé
- 2 dl tejszín
Továbbá
- kb. 1 dl eszpresszó
- 2-3 evőkanál cukor
- 1 evőkanál rumaroma
- kakaópor a szóráshoz
Elkészítés
A sütőt 180 °C-ra előmelegítjük. Egy kb. 30 × 30 cm-es tepsit sütőpapírral kibélelünk.
A tojásokat a cukorral és a csipet sóval fehéredésig, jó habosra verjük. Az átszitált lisztet óvatos mozdulatokkal beleforgatjuk, hogy a hab ne törjön össze. A masszát a tepsibe simítjuk, majd 15–18 perc alatt megsütjük.
A megsült piskótát deszkára borítjuk, lehúzzuk róla a sütőpapírt, majd egy tiszta konyharuhára fordítjuk, és a ruhával együtt feltekerjük. Így hagyjuk kihűlni.
Közben a forró eszpresszóban elkeverjük a cukrot, majd hozzáadjuk a rumaromát, és hagyjuk kihűlni.
A krémhez a mascarponét, a cukrot, a vaníliás cukrot, az instant kávét és a tejszínt egy tálba tesszük, majd kézi mixerrel közepes fokozaton habosra keverjük.
A kihűlt piskótát óvatosan kicsavarjuk, egyenletesen meglocsoljuk a kihűlt rumos kávéval. Körülbelül 10 perc után rákenjük a krémet, majd újra feltekerjük. Sütőpapírba csomagolva 3-4 órára hűtőbe tesszük.
Tálalás előtt kakaóporral megszórjuk, majd szeletekre vágva kínáljuk.
Tipp
Ha határozottabb kávéízt szeretnénk, a krémbe még kevés instant kávé keverhető. A tekercs másnapra még jobban összeérik, ezért előző nap is elkészíthető.
Őket is nézd meg!
Szólj hozzá
Ajánlott cikkek
12 kiadós egytálétel hétköznapokra – gyors és finom megoldások
Nincs is jobb, mint egy tartalmas, laktató egytálétel, amihez elég egy serp
Tovább olvasom »
Kelesztés nélküli fánkok – 12 gyors és isteni ötlet
Ha fánkról van szó, nem csak a klasszikus, kelesztett változatoké a főszere
Tovább olvasom »
Pihe-puha szalagos fánkok farsangra – bevált receptekkel
A farsangi időszak elképzelhetetlen illatos, puha, aranyszínű szalagos fánk
Tovább olvasom »
10 sós falatka szilveszterre
Szilveszterre minden vendég szereti, ha van mit falatozni a pezsgő és az óé
Tovább olvasom »
Lencse saláták szilveszterre – 7 szuper recept, amit megéri elkészíteni
A lencsesaláta klasszikus szilveszteri fogás, amit szerencsehozó hagyományk
Tovább olvasom »
8 világbajnok sajtos rúd a szilveszteri bulira
A sajtos rúd az egyik legbiztosabb választás a szilveszteri bulira, mert gy
Tovább olvasom »










