Marcipános-diós kifli recept
Elkészítése:
A tésztát felhasználás előtt legalább egy fél órával vegyük ki a hűtőből.
A marcipánt reszeljük le, adjuk hozzá a tojásfehérjét, majd robotgéppel keverjük simára.
Ezután adjuk hozzá a darált diót, a porcukrot, a vaníliás cukrot, a rumaromát, a lekvárt és egy evőkanál tejet, majd keverjük össze (ha szükséges, akkor adjunk hozzá még egy evőkanál tejet).
A tésztát tekerjük ki a papírból, majd egy 6 cm-es pogácsaszaggatóval szúrjuk ki a tésztakorongokat. A leeső tésztát gyúrjuk össze, nyújtsuk ki és szintén szúrjuk ki a szaggatóval.
Ezután minden tésztakorongra tegyünk egy kiskanálnyi tölteléket úgy, hogy a széleit szabadon hagyjuk, majd hajtsuk félbe és a széleit alaposan nyomkodjuk össze.
Egy tepsit béleljünk ki sütőpapírral, majd helyezzük rá a megtöltött kifliket.
A tojássárgához adjuk hozzá a hideg tejet, majd villával keverjük alaposan össze.
Ezután a tepsiben lévő kiflik tetejét egyenletesen kenjük le a tojássárgás tejjel.
Helyezzük be előmelegített sütőbe, majd közepes hőmérsékleten 17-20 perc alatt süssük készre (én légkeverésnél 160 fokon, 17 percig sütöttem).
A sütőből kivéve a kifliket hagyjuk pár percig a tepsiben, majd helyezzük rácsra és hűtsük ki teljesen.
Tipp:
Tálalás előtt ízlés szerint szórjuk meg porcukorral és úgy kínáljuk. Száraz, hűvös helyen, kb 2 hétig tárolhatjuk.
Őket is nézd meg!
Szólj hozzá
Ajánlott cikkek
Mit főzzek ma? 2026.03.19. Csütörtök
A csütörtöki menüben tartalmas, házias fogások szerepelnek. A hentesleves g
Tovább olvasom »
Mit főzzek ma? 2026.03.18. Szerda
A szerdai menü egyszerű, mégis változatos fogásokat kínál. A zöldborsóleves
Tovább olvasom »
Mit főzzek ma? 2026.03.17. Kedd
A keddi menüben változatos, laktató fogások szerepelnek. A tárkonyos csirke
Tovább olvasom »
10 ellenállhatatlan karamellás sütemény, amit egyszerűen nem lehet megunni
A karamell rajongóinak igazi kincsesbánya ez a válogatás. Klasszikus szelet
Tovább olvasom »
10 krémmel töltött piskótatekercs, amely garantáltan sikert arat vendégváráskor
A piskótatekercsek a látványos, mégis könnyen elkészíthető sütemények közé
Tovább olvasom »
8 tésztás étel, amely mindig jól jön egy gyors ebédhez
A tésztás ételek a legnépszerűbb gyors fogások közé tartoznak, hiszen kiadó
Tovább olvasom »









