Mákos piskótatekercs citromos krémmel recept
Ők is elkészítették
Hozzávalók:
Mákos piskótatekercshez:
- 4
FUCHS SZABADTARTÁSOS TOJÁS - 12,5 dkg porcukor
- 12,5 dkg liszt
- 2 ek egész (darálatlan) mák
- 2 ek forró víz
- 1 tk vaníliaaroma
Citromos krémhez:
- 25 dkg mascarpone
- 10 dkg vaj
- 15 dkg porcukor
- 2 cs vaníliás cukor
- 1 citrom leve és reszelt héja
- 2 dl habtejszín
Elkészítése:
A mákot állandó kevergetés mellett, pár pillanat alatt pörköljük meg, majd rögtön öntsük ki egy tányérra és hűtsük ki teljesen.
Tegyük bele egy keverőtálba a porcukrot, majd adjuk hozzá az egész tojásokat és kezdjük el robotgéppel habosra keverni. Addig keverjük, hogy legalább háromszorosára nőjön.
Ekkor állandó keverés mellett, adjuk hozzá a vaníliaaromát, a pörkölt mákot, majd kanalanként a forró vizet és keverjük még 1-2 percig.
Ezután a lisztet szitáljuk a tojásos keverékhez és keverőlapáttal keverjük óvatosan össze. (SÜTŐPOR NEM KELL BELE!!!)
Egy gáztepsit (37*33 cm) béleljünk ki sütőpapírral, majd kanalazzuk rá a masszát és egyenletesen simítsuk el.
Helyezzük be előmelegített sütőbe, majd közepes hőmérsékleten süssük kb 15 perc alatt készre (én légkeverésnél 150 fokon, 15 percig sütöttem).
A sütőből kivéve borítsuk rá a tésztát egy liszttel vékonyan megszórt sütőpapírra. Ezután óvatosan húzzuk le a forró tésztáról a sütőpapírt, majd takarjuk le egy nyirkos konyharuhával (a bevizesített konyharuhát alaposan csavarjuk ki, hogy éppen csak nyirkos legyen).
A mascarponéhoz adjuk hozzá a puha vajat, a porcukrot, a vaníliás cukrot, a citromlevet és reszelt citromhéjat, majd keverjük jó habosra.
A habtejszínt verjük fel kemény habbá, majd apránként keverjük hozzá a citromos krémhez.
A teljesen kihűlt tésztát tekerjük ki, majd egyenletesen kenjük rá a krém több mint a felét, majd óvatosan tekerjük vissza.
Ezután a maradék krémmel vonjuk be kívülről is a tésztát, majd ízlés szerint díszítsük citromkarikákkal.
Tálalás előtt hagyjuk a megtöltött piskótát 1-2 órát a hűtőben állni, hogy a krém teljesen megdermedjen és az ízek jól összeérjenek.
Ezután ízlés szerint szeleteljük fel, majd úgy kínáljuk.
Őket is nézd meg!
Szólj hozzá
Ajánlott cikkek
Házi aprósütik dióval, mákkal, lekvárral – örök kedvencek
Ha van sütemény, amit nem lehet megunni, az a klasszikus aprósüti! Legyen s
Tovább olvasom »
Igazi magyaros gulyásreceptek – válogass a legjobbak közül
A magyar konyha egyik legnépszerűbb és legszerethetőbb fogása a gulyás – ta
Tovább olvasom »
12 karamellcsoda, amit egyszerűen muszáj megkóstolni!
Ha édességre vágysz, ami egyszerre luxus és otthonos, akkor a karamellás sü
Tovább olvasom »
Édes-sós csigák, melyek feldobják a napod
Akár édesen, akár sósan készülnek, mindenki megtalálja a kedvencét. A nagyi
Tovább olvasom »
12 recept, ahol az ananász mindenféle fogásban megállja a helyét
Tudtad, hogy az ananász messze nem csak desszertekhez illik? Ez a csodálato
Tovább olvasom »
10 márványos csoda receptje egy helyen
A márványos sütik mindig különlegesek egy kicsit: egyszerre csokisak és van
Tovább olvasom »









