Képviselőfánkocskák recept

Hozzávalók:
A tésztához:
- 24 dkg finomliszt
- 2 dl olaj
- 2 dl víz
- csipet só
- 2 tk cukor
- 6
FUCHS SZABADTARTÁSOS TOJÁS
A krémhez:
- 4 dl tej
- 1 csomag tejszín ízű pudingpor
- 15 dkg cukor
- 4 dl habtejszín
Elkészítése:
A krémhez a pudingport a cukorral és egy kevés tejjel simára keverjük, majd a maradék tejet felforraljuk és a keveréket beleöntve besűrítjük. A tűzről levéve időnként megkevergetve hagyjuk teljesen kihűlni.
A tejszínt kemény habbá verjük, a kihűlt pudingot egy kevés tejszínhabbal fellazítjuk, végül a többi habot is belekeverjük.
A tésztához az olajat, a vizet, a cukrot és a sót egy lábasban felforraljuk. Egy fakanállal belekeverjük a lisztet és addig kevergetjük, míg el nem válik az edény falától (kb 20-30 másodperc).
A tűzről levéve hagyjuk egy kicsit hűlni és gépi habverővel lassú fokozaton belekeverjük egyenként a tojásokat.
Ezután nyomózsákba töltjük és sütőpapírral bélelt tepsire úgy 5 cm távolságra kis, diónyi halmokat nyomunk. Egy kis hideg vízzel lepermetezzük és 200 °C-ra előmelegített sütőben barnára sütjük. Vigyázzunk, ne nyissuk rá a sütőt túl hamar, mert könnyen összeesik.
Kihűlés után a fánkok kalapját levágjuk és a nyomózsákba töltött krémmel megtöltjük.
Őket is nézd meg!
Szólj hozzá
Ajánlott cikkek

Őszi tortacsodák: 8 gazdag, rétegezett torta recepttel
Az ősz beköszöntével valahogy mindig jobban kívánjuk azokat a tortákat, ami
Tovább olvasom »
10 őszi céklás recept, amit ki kell próbálnod!
Az ősz egyik legszebb ajándéka a cékla: élénk színével azonnal feldobja az
Tovább olvasom »
Főszerepben az alma: 10 finomság receptje
Az alma igazi jolly joker a konyhában, hiszen számtalan sütemény alapja leh
Tovább olvasom »
10 brutál jó tésztaétel az őszi napokra
A tésztaételek mindig biztos választásnak számítanak, ha gyorsan és finomat
Tovább olvasom »
Főszerepben a szőlő: 10 őszi finomság, amit érdemes kipróbálnod
Az ősz egyik legfinomabb ajándéka a szőlő, amely nemcsak frissen, hanem süt
Tovább olvasom »
Lélekmelengető őszi finomságok – 8 leves, amit el kell készítened
Az ősz beköszöntével mindannyian vágyunk egy tál forró, illatos levesre, am
Tovább olvasom »