Tejfölös nyúlpaprikás recept
Hozzávalók:
- 1,2 kg nyúlhús
- 3 közepes fej vöröshagyma
- 1 közepes zöldpaprika
- 2 paradicsom
- 2 gerezd fokhagyma
- 10 dkg füstölt szalonna
- 2 dl tejföl
- 3 dl vörösbor
- 1 csapott ek finomliszt
- só, bors, őrölt fűszerkömény, fűszerpaprika ízlés szerint
Elkészítése:
A hagymákat felkockázzuk, a füstölt szalonnát csíkokra vágjuk. A paprikát kettévágjuk, a paradicsomokat negyedeljük, a nyulat pedig feldaraboljuk és hideg vízben áztatjuk.
A füstölt szalonna zsírját kisütjük, majd rátesszük a hagymákat és megpirítjuk Hozzáadjuk a paradicsomot és paprikát, majd levesszük a tűzről és belekeverünk egy evőkanál fűszerpaprikát.
Felöntjük 2 dl vízzel és addig forraljuk, amíg a víz el nem párolog.
Ekkor hozzáadjuk a húst, 2 dl vörösbort, majd felöntjük vízzel.
Sózzuk borsozzuk és őrölt köménnyel fűszerezzük. Fedő alatt 2 – 2,5 óra alatt puhára főzzük, figyelve arra, hogy az elforrt levet pótoljuk.
Ha a hús megpuhult, hozzáadjuk a a maradék bort, és annyi fűszerpaprikát, hogy szép színe legyen.
A tejfölt egy kis tálba öntjük, hozzáadjuk a lisztet és szedünk hozzá a pörkölt levéből. Csomómentesre keverjük, majd hozzáadjuk a paprikáshoz és összeforraljuk.
Miután elkészült, tejföllel és galuskával tálaljuk.
Őket is nézd meg!
Szólj hozzá
Ajánlott cikkek
10 sós falatka szilveszterre
Szilveszterre minden vendég szereti, ha van mit falatozni a pezsgő és az óé
Tovább olvasom »
Lencse saláták szilveszterre – 7 szuper recept, amit megéri elkészíteni
A lencsesaláta klasszikus szilveszteri fogás, amit szerencsehozó hagyományk
Tovább olvasom »
8 világbajnok sajtos rúd a szilveszteri bulira
A sajtos rúd az egyik legbiztosabb választás a szilveszteri bulira, mert gy
Tovább olvasom »
10 szenzációs pogácsa recept szilveszerre
A szilveszteri asztalról a pogácsa szinte kihagyhatatlan, legyen szó család
Tovább olvasom »
Karácsonyi diós válogatás – sütik, amiket mindenki szeret
A karácsonyi süteménykínálat egyik örök klasszikusa a dió. Évtizedek óta ot
Tovább olvasom »
12 kókuszos süti, ami tökéletes a karácsonyi asztalra
A kókuszos sütemények különleges, mégis jól ismert ízvilágot hoznak a karác
Tovább olvasom »









