Túrós-rizses mascarponés gyümölcstorta recept
Hozzávalók:
Piskótához:
- 6
FUCHS SZABADTARTÁSOS TOJÁS - 25 dkg cukor
- 25 dkg liszt
- fél dl olaj
- fél dl víz
- fél sütőpor
Krémhez:
- fél kg túró
- 25 dkg mascarpone
- 1 zselatin fix
- 3 dl habtejszín
- vaníliás cukor
- 1 zacskó előfőzött rizs (125 g)
- 25 dkg porcukor
- 2 zacskó tortazselé
- tetszés szerinti gyümölcs
Elkészítése:
A hozzávalókból kerek piskótát sütünk, ami szép magas lesz, és belül nem lesz száraz az olajtól.
Megfőzzük a zacskó rizst és kihűtjük. A krémhez felverjük a habtejszínt hozzákeverjük a zselatin fixet. A túrót áttörjük, összekeverjük a mascarponéval, porcukorral és a kihűlt rizzsel. Legvégül belekeverjük a felvert habtejszínt.
A tortalapot kettévágjuk és az alját visszatesszük a tortaformába. Megkenjük a krém 2/3-ával, rátesszük a másik piskótalapot. Hűtőbe tesszük pár órára, a maradék krémet is. Levesszük a tortaformát, a tetéjét és oldalát megkenjük a maradék krémmel.
Díszítjük a tetszőleges gyümölccsel (én középre málnát, mellé epret, majd kívülre nektarint tettem). Elkészítjük a zselét és ha kellően kihűlt, akkor rákanalazzuk középről indulva. Pár órára ismét hűtőbe tesszük és kész is.
Sztori: A fiam gyümölcstortát kért a 16. szülinapjára. Nem akartam a szokásos egyszerű gyümölcstortát készíteni, a fenti alapanyagok voltak itthon és ez lett belőle:)
Valamikor olvastam egy receptet, ahol szintén rizs volt a krémben és gondoltam én is teszek bele. Bejött, nagyon feldobja:)
Őket is nézd meg!
Szólj hozzá
Ajánlott cikkek
10 citromos kedvenc, amit érdemes újra és újra elkészíteni
A citromos desszertek külön kategóriát képviselnek, mert egyszerre frissíte
Tovább olvasom »
Mit főzzek ma? 2026.04.30. Csütörtök
A csütörtöki menüben tartalmas és változatos fogások szerepelnek. A zöldfűs
Tovább olvasom »
Mit főzzek ma? 2026.04.29. Szerda
A szerdai menüben klasszikus és laktató fogások szerepelnek. Az aranysárga
Tovább olvasom »
Mit főzzek ma? 2026.04.28. Kedd
A keddi menüben klasszikus, jól ismert fogások szerepelnek. A magyaros burg
Tovább olvasom »
8 palacsintaötlet, ha már unalmas a kakaós verzió
A palacsinta az a desszert, amit valahogy senki nem tud megunni, csak legfe
Tovább olvasom »
Mit főzzek ma? 2026.04.27. Hétfő
A hétfői menüben könnyedebb és laktató fogások is helyet kapnak. A vaníliap
Tovább olvasom »

