Málnás ombre torta recept
Hozzávalók:
Alap:
- 100 g zabkeksz
- 50 g vaj
Krém:
- 200 g fagyasztott málna
- 8 lap zselatin
- 5 evőkanál cukor
- 2 evőkanál citromlé
- 250 g mascarpone
- 2 dl habtejszín (min. 30%-os, állati eredetű)
- 100 g görög joghurt
Díszítés:
- friss málna
Elkészítése:
A kekszet finomra törjük vagy aprítógépben ledaráljuk, majd összekeverjük az olvasztott vajjal. Egy 16 cm-es tortaforma aljába egyenletesen lenyomkodjuk, majd hűtőbe tesszük, hogy megdermedjen.
A málnát 2 evőkanál cukorral megszórjuk, és mikróban vagy kis lángon felmelegítjük, amíg levet enged és kissé besűrűsödik. Három lapzselatint hideg vízbe áztatunk 5 percre, majd kinyomkodjuk, és a forró málnához keverjük, hogy teljesen feloldódjon.
A mascarponét a maradék cukorral, a görög joghurttal és a citromlével simára keverjük. A tejszínt gyengén felmelegítjük (nem forraljuk), majd a maradék 5 lap előzetesen beáztatott és kinyomkodott zselatint feloldjuk benne. Ezt a tejszínes keveréket hozzáöntjük a mascarponés alaphoz, és alaposan összedolgozzuk.
A krémet három egyenlő részre osztjuk. Az első adagba több málnát keverünk, hogy mélyebb színű réteget kapjunk, a másodikba kevesebb málnalevet adunk, hogy halványabb legyen, a harmadik részt fehéren hagyjuk.
A legintenzívebb árnyalatú krémet ráöntjük a kekszalapra, majd hűtőbe tesszük 15-30 percre, hogy megszilárduljon. Ezután jöhet a világosabb réteg, újabb hűtés, végül a fehér réteget simítjuk a tetejére. A tortát egy éjszakára hűtőbe tesszük, hogy megfelelően összeálljon.
Másnap a tortaforma szélét késsel körbelazítjuk, majd eltávolítjuk a karimát. Friss málnaszemekkel díszítve tálaljuk.
Tipp:
A tökéletes állag érdekében kizárólag valódi, legalább 30%-os zsírtartalmú habtejszínt használjunk, növényi alapú változat nem megfelelő!
Őket is nézd meg!
Szólj hozzá
Ajánlott cikkek
10 sós falatka szilveszterre
Szilveszterre minden vendég szereti, ha van mit falatozni a pezsgő és az óé
Tovább olvasom »
Lencse saláták szilveszterre – 7 szuper recept, amit megéri elkészíteni
A lencsesaláta klasszikus szilveszteri fogás, amit szerencsehozó hagyományk
Tovább olvasom »
8 világbajnok sajtos rúd a szilveszteri bulira
A sajtos rúd az egyik legbiztosabb választás a szilveszteri bulira, mert gy
Tovább olvasom »
10 szenzációs pogácsa recept szilveszerre
A szilveszteri asztalról a pogácsa szinte kihagyhatatlan, legyen szó család
Tovább olvasom »
Karácsonyi diós válogatás – sütik, amiket mindenki szeret
A karácsonyi süteménykínálat egyik örök klasszikusa a dió. Évtizedek óta ot
Tovább olvasom »
12 kókuszos süti, ami tökéletes a karácsonyi asztalra
A kókuszos sütemények különleges, mégis jól ismert ízvilágot hoznak a karác
Tovább olvasom »









