Vendégváró tál recept

Hozzávalók:
Grillezett csirkemell:
- 2 kg csirkemell
- 2 dl olaj + egy kevés a sütéshez
- 2-3 mk pirospaprika
- 2-3 mk bors
- 1,5 evőkanál mustár
- 1 zacskó grill fűszerkeverék
- 2 mk ételízesítő
Burgonyalepény:
- 40 dkg héjában főtt burgonya
- 15 dkg liszt
- 1 kávéskanál só
- 1
FUCHS SZABADTARTÁSOS TOJÁS
- olaj a sütéshez
Sonkatekercs:
- 850-900 g tejföl
- majonéz, mustár és cukor ízlés szerint
- 15-20 dkg főzött franciasaláta alap (ízlés szerint lehet több és kevesebb is)
- sonkaszeletek
Elkészítése:
Csirkemell:
Az olajba belekeverjük a pirospaprikát, borsot, mustárt, grill fűszert és az ételízesítőt. A csirkemellet vékony szeletekre vágjuk, majd a pácba tesszük és letakarjuk. Legalább egy órát benne hagyjuk.
Egy serpenyőben kevés olajat hevítünk, majd a húsok mindkét oldalát szép pirosra sütjük.
Burgonyalepény
A burgonyát héjában megfőzzük, összetörjük, kissé kihűtjük, majd hozzáadjuk a többi hozzávalót.
Pogácsaszaggatóval lepényeket szaggatunk, majd forró olajban kisütjük (én csak kézzel csíptem nagyobb darabokat, két tenyerem között összelapítottam).
Dupla adagból 14 nagyobb lepény lett.
Salátával töltött sonkatekercs:
A tejfölhöz ízlés szerint adagoljuka majonézt, cukrot és a mustárt, majd hozzáadjuk a megfőtt franciasaláta alapot.
Nagyobb szelet sonkákra egy kanál salátát teszünk és feltekerjük.
Összeállítás:
Az elkészített húsokat, lepényeket és a sonkatekercseket egy nagyobb tálra rendezzük, majd kínáljuk.
Őket is nézd meg!
Szólj hozzá
Ajánlott cikkek

12 különleges süti – krémes szeletek és sütés nélküli finomságok
A sütemények világa mindig tele van kísértéssel — és most egy válogatásban
Tovább olvasom »
Kiadós hétköznapi ebédek és vacsorák, amikkel nem nyúlsz mellé
Egy nagy adag változatosság sosem árt! Ez a válogatás 12 olyan ételt tartal
Tovább olvasom »
Étkezőgarnitúra trendek és árak: megfizethető a minőség (x)
Konyhával egybenyitott terek és klasszikus étkezők Ma már egyre több otthon
Tovább olvasom »
Mákkal gazdagon: 12 mennyei sütemény, amit ki kell próbálnod
Amikor beköszönt az ősz, nincs jobb, mint elővenni a mákot — gazdag, enyhén
Tovább olvasom »
Fahéjas‑almás élmények – 12 édesség, amit muszáj megkóstolnod
Az alma az az alapanyag, ami mindig mindent feldob: ropogós héj, puha hús,
Tovább olvasom »
Káposztás klasszikusok: 12 magyar étel, amit mindenképp ki kell próbálni
Ha valami igazán magyaros, tartalmas és otthonos fogásra vágysz, akkor a ká
Tovább olvasom »