Töltött csirke recept
Ők is elkészítették

Hozzávalók:
- 4 egész csirkecomb
- 2 egész csirkemell filézve
- 1 nagy fej vöröshagyma
- 2 gerezd fokhagyma
- kb 10 dkg gomba és zöldség vegyesen
- 2 áztatott zsemle
- 2 főtt
FUCHS SZABADTARTÁSOS TOJÁS
- 1 nyers
FUCHS SZABADTARTÁSOS TOJÁS
- kevés margarin és étolaj
- só, őrölt bors, ételízesítő ízlés szerint
- opcionális: medvehagyma, petrezselyemzöld és bazsalikom
Elkészítése:
A csirkecombokat és a mellet sózzuk, majd kicsit állni hagyjuk.
Addig elkészítjük a tölteléket. A vöröshagymát kevés olajon megpároljuk a többi zöldséggel együtt. Kicsit hűlni hagyjuk, majd beletesszük a főtt tojásokat apróra vágva, a nyers tojást és a zsemlét, jól kinyomkodva. Az egészet alaposan összedolgozzuk, majd megtöltjük a combokat és a melleket úgy, hogy fel tudjuk tekerni.
Kivajazott vagy olajozott tepsibe rakjuk, meglocsoljuk kb 0,5 dl vízzel, befedjük alufóliával és kb 180 fokon 30 percig sütjük. Ezután levesszük az alufóliát és szép pirosra sütjük.
Köretként karikára vágott burgonyát tehetünk a hús közé, amit együtt süthetünk ropogósra.
Tipp:
A fólia levétele után, kisebb darabokra vágott margarint raktam a húsokhoz, így szebben pirul. A gomba és a medvehagyma elhagyható, ízlés kérdése.
Őket is nézd meg!
Szólj hozzá
Ajánlott cikkek

12 különleges süti – krémes szeletek és sütés nélküli finomságok
A sütemények világa mindig tele van kísértéssel — és most egy válogatásban
Tovább olvasom »
Kiadós hétköznapi ebédek és vacsorák, amikkel nem nyúlsz mellé
Egy nagy adag változatosság sosem árt! Ez a válogatás 12 olyan ételt tartal
Tovább olvasom »
Étkezőgarnitúra trendek és árak: megfizethető a minőség (x)
Konyhával egybenyitott terek és klasszikus étkezők Ma már egyre több otthon
Tovább olvasom »
Mákkal gazdagon: 12 mennyei sütemény, amit ki kell próbálnod
Amikor beköszönt az ősz, nincs jobb, mint elővenni a mákot — gazdag, enyhén
Tovább olvasom »
Fahéjas‑almás élmények – 12 édesség, amit muszáj megkóstolnod
Az alma az az alapanyag, ami mindig mindent feldob: ropogós héj, puha hús,
Tovább olvasom »
Káposztás klasszikusok: 12 magyar étel, amit mindenképp ki kell próbálni
Ha valami igazán magyaros, tartalmas és otthonos fogásra vágysz, akkor a ká
Tovább olvasom »