Tandoori csirke recept
Ők is elkészítették
Hozzávalók:
- 6 csirke alsócomb (lehetőleg közel egyformák)
- 2 dl krémes,natúr joghurt
- 2,5 evőkanál tandoori masala fűszerkeverék
- 2 evőkanál méz
- 1 kisebb citrom leve
- 1 teáskanál só
- 1 teáskanál gyömbérpüré
- 2 duci fokhagymagerezd összetörve
- 5 evőkanál növényi olaj
- 1 csésze jázmin rizs
Elkészítése:
A csirkecombokat megmossuk aztán papírtörlő segítségével felitatjuk róluk a nedvességet. Ha a combok nagyobbacskák, akkor beírdaljuk őket, hogy a fűszerek aromája jobban átjárhassa.
Egy arra alkalmas edényben a joghurttal összekeverjük az összes fűszert, majd beleforgatjuk a csirkecombokat úgy, hogy a pác mindenhol érje a húst. Nem kell megijedni, ha “tocsog” a pácban, ettől lesz igazán puha, szaftos a kész pecsenye.
Az így befűszerezett húst 3-4 órára a hűtőszekrénybe rakjuk, hogy jól érjenek össze az aromák. Legjobb egy egész éjszakán át, vagy akár 1-2 napig is érlelni, annál finomabb eredményt kapunk.
Pihentetés után egy vastagabb falú, kissé kiolajozott tepsibe rakjuk a húst, a visszamaradt pácot pedig egyenletesen eloszlatjuk rajta. A tepsit a hús mennyiségéhez válasszuk olyan módon, hogy ne túl szorosan tülekedjenek a combok benne, így a maradék pácot is egyenlőbben tudjuk eloszlatni.
A tepsit alufóliával bevonva 200 fokra előmelegített sütőbe toljuk, majd 35-40 percen át lefedve sütjük. Ezután a fóliát eltávolítjuk és még 10 percen át pirítjuk, pirosra sütjük.
Nem kell kétségbe esni, ha itt-ott kissé jobban megpirul/megbarnul, a karamellizálódás miatt ez természetes, sőt a legfinobb része lesz az elkészült ételnek.
Amíg a csirke a sütőben készül, elkészútjük a köretet. 1 bögre jázmin rizst kétszeres mennyiségű alaplé vagy víz hozzáadásával megpárolunk, majd forrón a csirkecomb mellé kínáljuk.
Az elkészült étel forrón, frissen tálalva, szárított korianderrel megszórva a legaromásabb.
Jó étvágyat!
Tipp:
Ezt az ételt többféle receptből “ollóztam” össze, többszöri próbálkozás árán. Szinte minden recept leírásban nádcukrot javasolnak, én mézre cseréltem, sokkal könnyebb dolgozni vele. A jázmin rizst is le szoktam cserélni, mert pergőssége miatt nem igazán harmónizált ezzel az indiai szaftos étellel. Rizottó rizst, vagy bármilyen kerek szemű, ragacsosabbra fővő fajtát használok.
Őket is nézd meg!
Szólj hozzá
Ajánlott cikkek
10 sós falatka szilveszterre
Szilveszterre minden vendég szereti, ha van mit falatozni a pezsgő és az óé
Tovább olvasom »
Lencse saláták szilveszterre – 7 szuper recept, amit megéri elkészíteni
A lencsesaláta klasszikus szilveszteri fogás, amit szerencsehozó hagyományk
Tovább olvasom »
8 világbajnok sajtos rúd a szilveszteri bulira
A sajtos rúd az egyik legbiztosabb választás a szilveszteri bulira, mert gy
Tovább olvasom »
10 szenzációs pogácsa recept szilveszerre
A szilveszteri asztalról a pogácsa szinte kihagyhatatlan, legyen szó család
Tovább olvasom »
Karácsonyi diós válogatás – sütik, amiket mindenki szeret
A karácsonyi süteménykínálat egyik örök klasszikusa a dió. Évtizedek óta ot
Tovább olvasom »
12 kókuszos süti, ami tökéletes a karácsonyi asztalra
A kókuszos sütemények különleges, mégis jól ismert ízvilágot hoznak a karác
Tovább olvasom »









