Orgoványi rántott csirkemell recept
Hozzávalók:
- 4 db csirkemell filé szeletekre vágva
- 3 dl tej
- 1 közepes vöröshagyma
- 3 gerezd fokhagyma
- 3 db
FUCHS SZABADTARTÁSOS TOJÁS - 15 dkg zsemlemorzsa
- 3 kávéskanál só
- 1 teáskanál őrölt piros paprika
- 6 csapott ek liszt
- bors ízlés szerint
Köret:
- 12 db burgonya
- 12 szelet bacon
- 25 dkg vaj
- 2 csapott ek liszt
- 1 leveskocka
- 2 dl tejföl
- 2 kávéskanál só
Elkészítése:
1 gerezd fokhagymát összezúzunk és a tejbe keverjük, majd megsózzuk és belerakjuk a hússzeleteket.
Hűtőbe 2-3 órát pácoljuk, majd lecsöpögtetjük.
A vöröshagymát és a fokhagymagerezdeket a felvert tojásba reszeljük, a pirospaprikát pedig a lisztbe keverjük.
A csirkemellet először a pirospaprikás lisztbe, majd a hagymás tojásba végül a zsemlemorzsába forgatjuk és olajban kisütjük.
A körethez a burgonyát héjában megfőzzük, majd megpucoljuk. Mindegyiket betekerjük 1-1 szelet szalonnába. Olajjal kikent tepsibe tesszük és 10 percig sütjük.
A vajat felhevítjük hozzáadjuk a lisztet, felöntjük 1/4 l húslevessel és összeforraljuk. Levesszük a tűzről, belekeverjük a tejfölt, ízlés szerint sózzuk,fűszerezzük. Ráöntjük a burgonyára és 10-15 percig sütjük.
Őket is nézd meg!
Szólj hozzá
Ajánlott cikkek
Mit főzzek ma? 2026.04.24. Péntek
A pénteki menüben egyszerű, mégis változatos fogások szerepelnek. A tárkony
Tovább olvasom »
Mit főzzek ma? 2026.04.23. Csütörtök
A csütörtöki menüben tartalmas, mégis változatos fogások szerepelnek. A mór
Tovább olvasom »
Mit főzzek ma? 2026.04.22. Szerda
A szerdai menüben tartalmas és változatos fogások szerepelnek. A tojásos-ko
Tovább olvasom »
Mit főzzek ma? 2026.04.21. Kedd
A keddi menüben változatos, jól összeállított fogások szerepelnek. A betyár
Tovább olvasom »
10 szaftos pörkölt recept, amit minden magyar imád
A pörkölt az egyik legősibb és legmegnyugtatóbb magyar étel: szaftos, tarta
Tovább olvasom »
Mit főzzünk spárgából? Szuper receptek a levestől a rakottasig
Beköszöntött a spárgaszezon, amikor az üde zöld és fehér finomságok végre á
Tovább olvasom »

