Sajtos-tarjás rétes recept
Ők is elkészítették
Hozzávalók:
- 5 db réteslap
- 20 dkg főtt, füstölt tarja
- 15 dkg sajt
- 1
FUCHS SZABADTARTÁSOS TOJÁS - 5 dkg vaj vagy margarin
- 2 fej fokhagyma
- 2-3 ág friss rozmaring
- kb 1,5 dl tejföl
- kb 2 ek majonéz
- só, bors ízlés szerint
- kevés olaj
Elkészítése:
A sütőt melegítsük elő 180 fokra alsó-felső sütéssel.
A vajat olvasszuk meg, a sajtot reszeljük le, a tojást enyhén verjük fel. A tarját vágjuk fel apróra.
Terítsünk le egy sütőpapírt, majd tegyük rá az első lapot. Kenjük le vajjal, majd szórjunk rá kevés sajtot. Tegyünk rá egy újabb lapot, majd kenjük meg vajjal és szórjunk rá sajtot. Folytassuk a rétegezést, amíg a lapok el negy fogynak.
Az utolsó lapot tojással kenjük meg, majd szórjuk rá majdnem az összes sajtot és szórjuk meg a tarjával.
Óvatosan tekerjük fel, majd a sütőpapír segítségével húzzuk át egy tepsire. Kenjük le olvasztott vajja és szórjuk rá a maradék sajtot.
A fokhagymát szedjük gerezdekre, majd szórjuk a rétes mellé, tegyük mellé a rozmaringot és kevés olajjal locsoljuk meg.
Kb 25 perc alatt süssük szép pirosra.
A fokhagymákat (ami nem égett meg), hámozzuk meg és villával kissé nyomkodjuk össze. Adjuk hozzá a tejfölt, majonézet, sót, borsot és kevés aprított rozmaringot, majd az egészet keverjük alaposan össze.
A kihűlt rétest szeleteljük fel és tálaljuk a fokhagymás mártogatóssal.
Nézd meg videón is:
Őket is nézd meg!
Szólj hozzá
Ajánlott cikkek
12 egyszerű recept kevés hozzávalóból: levesek, főételek és desszertek
Kevés hozzávalóból is lehet tartalmas levest, gyors főételt vagy finom dess
Tovább olvasom »
Krumplisaláta receptek sültek, rántott húsok és grillételek mellé
A krumplisaláta az a köret, ami szinte mindenhez passzol: sültekhez, rántot
Tovább olvasom »
Mit főzzek ma? 2026.05.22. Péntek
A pénteki menüben ezúttal a krémes levesek és a tartalmas, házias főételek
Tovább olvasom »
8 hideg saláta recept, amit sültek mellé is imádni fogsz
Ha egy jó köretet vagy hidegtálra való finomságot keresel, ezekkel a salátá
Tovább olvasom »
Mit főzzek ma? 2026.05.21. Csütörtök
A csütörtöki menüben a tartalmas és a könnyedebb fogások is helyet kapnak e
Tovább olvasom »
Vitaminbomba a tányéron – 10 színes és finom saláta
A saláta egyáltalán nem csak köret lehet – ezek a receptek bizonyítják, hog
Tovább olvasom »










