Sajtos kiflik recept
Ők is elkészítették
Elkészítése:
Először kikeverjük a vajat a sóval és félretesszük.
A joghurtot és a tejet a cukorral meglangyosítjuk, belemorzsoljuk az élesztőt és hagyjuk felfutni. Akkor jó amikor halvány barna hab keletkezik a tetején.
A lisztet a sóval elkeverjük majd a felfuttatott élesztővel és a többi hozzávalóval tésztát dagasztunk.
Ha kemény lenne a tészta adjunk hozzá egy kis tejet még, illetve ha túl ragacsos akkor meg egy kevés lisztet tegyünk bele.
Pihentetés nélkül (tehát nem kell keleszteni)azonnal 4 gombócra osztjuk a tésztát.
Kinyújtjuk mind a 4-et egyforma vékony kör lapokká ,ebből kettőnek a tetejét megkenjük a vajjal és ízlés szerinti mennyiségű sajttal megszórjuk.
A megkent, sajtozott lapokat beborítjuk a sima tésztával és lenyomkodjuk kicsit őket.
Ezután a lapokat 8 cikkre vágtam (16 db lett belőle)és a vastagabb végénél fogva feltekertem őket, kisebbekre is vághatjuk.
Sütőpapírozott tepsibe tesszük őket és hagyjuk a duplájára kelni. Megkenjük a felvert tojással és reszelt sajttal megszórjuk a tetejét mindnek.
Hidegen teszem be a sütőbe (addig is kelnek,míg melegszik a sütő)180 fokra állítom a hőfokot és kb. 20 – 25 percig sütöm a kifliket.
Őket is nézd meg!
Szólj hozzá
Ajánlott cikkek
12 egyszerű recept kevés hozzávalóból: levesek, főételek és desszertek
Kevés hozzávalóból is lehet tartalmas levest, gyors főételt vagy finom dess
Tovább olvasom »
Krumplisaláta receptek sültek, rántott húsok és grillételek mellé
A krumplisaláta az a köret, ami szinte mindenhez passzol: sültekhez, rántot
Tovább olvasom »
Mit főzzek ma? 2026.05.22. Péntek
A pénteki menüben ezúttal a krémes levesek és a tartalmas, házias főételek
Tovább olvasom »
8 hideg saláta recept, amit sültek mellé is imádni fogsz
Ha egy jó köretet vagy hidegtálra való finomságot keresel, ezekkel a salátá
Tovább olvasom »
Mit főzzek ma? 2026.05.21. Csütörtök
A csütörtöki menüben a tartalmas és a könnyedebb fogások is helyet kapnak e
Tovább olvasom »
Vitaminbomba a tányéron – 10 színes és finom saláta
A saláta egyáltalán nem csak köret lehet – ezek a receptek bizonyítják, hog
Tovább olvasom »









