Fehérboros tepertős pogácsa recept
Hozzávalók:
- 50 dkg liszt
- 28 dkg tepertő (ledarálva)
- 2 db
FUCHS SZABADTARTÁSOS TOJÁSsárgája - 2 dkg élesztő
- 2 dkg só
- 2 dl folyadék (tej, víz vagy fehérbor)
- bors
- pirospaprika
Elkészítése:
Az élesztőt kevés vízben feloldjuk és felfuttatjuk, majd az összes hozzávalót összegyúrjuk, és a tésztát 1 órán át kelesztjük.
A megkelt tésztát kinyújtjuk, majd egy szimpla hajtást végzünk rajta: képzeletben három részre osztjuk egy fekvő téglalap formában, egyik oldalát középre hajtjuk, majd ráhajtjuk a másik oldalt is. Ezután 90 fokkal elfordítjuk a tésztát, és újra kinyújtjuk – nem túl vékonyra.
A tésztát úgy nyújtjuk, hogy vastagsága a kiszúró magasságának háromnegyedéig érjen. Ha négyzetekre szeretnénk vágni, akkor kb. 1,5 cm vastagra nyújtjuk. A tetejét késsel becsíkozzuk, majd enyhén felvert tojással lekenjük. Ezután kiszaggatjuk vagy késsel 2,5×2,5 cm-es kockákra vágjuk.
A sütőt 190 fokra előmelegítjük légkeveréses módra, és a tésztát kb. 20 percig sütjük.
Én fehérbort használtam, és az élesztőhöz csak egy kevés vizet, de tejjel is helyettesíthető. Ha finom, ízes tepertőt találunk, az még jobb ízt ad – nekem sajnos csak bolti jutott, aminek nem sok íze volt.
Őket is nézd meg!
Szólj hozzá
Ajánlott cikkek
Hogyan válasszunk parfümöt a mindennapokra és különleges alkalmakra? (x)
Egyetlen Lattafa illat nem lehet ugyanúgy megfelelő az edzőteremben, mint e
Tovább olvasom »
9 világbajnok bukta recept hétvégére
A bukta az a klasszikus sütemény, amihez rengeteg emlék kötődik: a puha, ke
Tovább olvasom »
9 kiadós magyaros étel, ha igazán tartalmas ebédre vágysz
Egy jó szaftos tokány mindig biztos választás, ha tartalmas, magyaros ebéde
Tovább olvasom »
12 laktató húsos-zöldséges fogás, amit bármikor jó elővenni
Ha szeretnénk egy kicsit több zöldséget csempészni a mindennapi főzésbe, ez
Tovább olvasom »
Minden napra egy leves – 7 szuper recept, amit megéri kipróbálnod
Egy hét, hét különböző leves – a tojásos kolbászos zöldbablevestől a könnye
Tovább olvasom »
Mit főzzek ma? 2026.04.09. Péntek
A pénteki menüben tartalmas és könnyedebb fogások is helyet kapnak. A tejsz
Tovább olvasom »









