Gluténmentes sajtos csiga recept

Hozzávalók:
- 25 dkg Schär Mix B liszt
- 12 dkg vaj
- 12 dkg tejföl (20 %-os)
- 1 kk só
- 1 tk sütőpor
Szóráshoz:
- 15 dkg reszelt sajt
- 5 dkg vaj
Elkészítése:
A lisztet keverjük össze a sóval és a sütőporral, majd adjuk hozzá a felkockázott hideg vajat és gyors mozdulatokkal morzsoljuk össze.
Amikor már kellően morzsalékos, adjuk hozzá a tejfölt, majd gyors mozdulatokkal gyúrjuk össze a tésztát (egy könnyen nyújtható tésztát kell hogy kapjunk, így ha szükséges egy kevés tejfölt még adhatunk hozzá).
Egy sütőpapírt szórjunk meg liszttel és nyújtsuk ki vékonyra a tésztát.
A vajat olvasszuk fel, majd hagyjuk visszahűlni.
A vékonyra nyújtott tésztát ezután kenjük le az olvasztott vajjal és szórjuk meg a reszelt sajt 2/3 részével.
Ezután a sütőpapír segítségével tekerjük fel szorosan a tésztát, majd éles késsel vágjuk fel kb 1 cm-es darabokra.
Egy tepsit béleljünk ki sütőpapírral, majd egymástól kicsit távolabb, helyezzük rá lapjával a felszeletelt tésztát, és szórjuk meg a maradék reszelt sajttal.
Helyezzük be előmelegített sütőbe, majd közepes hőmérsékleten 20-25 perc alatt süssük készre (én légkeverésnél 170 fokon, 20 percig sütöttem).
A sütőből kivéve a tepsin hagyjuk a csigákat teljesen kihűlni.
Tipp:
A tésztája nagyon finom omlós és igencsak eteti magát. Mivel kukoricaliszttel készült, így a csigák színe szép sárgás-barna sütés után.
Őket is nézd meg!
Szólj hozzá
Ajánlott cikkek

12 különleges süti – krémes szeletek és sütés nélküli finomságok
A sütemények világa mindig tele van kísértéssel — és most egy válogatásban
Tovább olvasom »
Kiadós hétköznapi ebédek és vacsorák, amikkel nem nyúlsz mellé
Egy nagy adag változatosság sosem árt! Ez a válogatás 12 olyan ételt tartal
Tovább olvasom »
Étkezőgarnitúra trendek és árak: megfizethető a minőség (x)
Konyhával egybenyitott terek és klasszikus étkezők Ma már egyre több otthon
Tovább olvasom »
Mákkal gazdagon: 12 mennyei sütemény, amit ki kell próbálnod
Amikor beköszönt az ősz, nincs jobb, mint elővenni a mákot — gazdag, enyhén
Tovább olvasom »
Fahéjas‑almás élmények – 12 édesség, amit muszáj megkóstolnod
Az alma az az alapanyag, ami mindig mindent feldob: ropogós héj, puha hús,
Tovább olvasom »
Káposztás klasszikusok: 12 magyar étel, amit mindenképp ki kell próbálni
Ha valami igazán magyaros, tartalmas és otthonos fogásra vágysz, akkor a ká
Tovább olvasom »