Pörköltes csiga recept
Hozzávalók:
A tésztához:
- 60 dkg liszt
- 2 dkg élesztő
- csipetnyi só
- 1 kávéskanál cukor
- 2 dl tej
- 2 evőkanál étolaj
- 1
FUCHS SZABADTARTÁSOS TOJÁS
A pörkölthöz:
- 2 csirkemellfilé,bármilyen hús jó,sőt a virsli is finom hozzá
- 1 vöröshagyma
- 2 evőkanál étolaj
- 2 gerezd fokhagyma
- 1 evőkanál pirospaprika
- só
- őrölt bors
- zsiradék a tepsi kikenéséhez vagy sütőpapír
Elkészítése:
A cukorral édesített langyos tejben felfuttatjuk az élesztőt, majd összekeverjük a liszttel, a tojással, az olajjal meg egy csipet sóval és alaposan összedolgozzuk.
A tetejét meghintjük liszttel és langyos helyen a duplájára kelesztjük.
Amíg a tészta kel elkészítjük a pörköltet:
Az olajon megdinszteljük a finomra vágott vöröshagymát, hozzáadjuk a kockákra vágott csirkehúst, majd együtt pirítjuk tovább.
Sóval, őrölt borssal ízesítjük, megszórjuk pirospaprikával és beletesszük az apróra vágott fokhagymát is.
Kevés vizet öntünk alá, és a húst -időnként megkeverve-puhára pároljuk. A megkelt tésztát lisztezett deszkára borítjuk és ujjnyi vastagra kinyújtjuk.
Megkenjük a langyosra hűtött pörkölttel (a szaftjából kicsit félreteszünk), majd a tésztát felgöngyöljük és ujjnyi vastagságúra szeleteljük.
A csigákat kizsírozott tepsibe sorakoztatjuk(jó a sütőpapír is) és újra megkelesztjük.
Meglocsoljuk a pörkölt levével, majd 180 fokos sütőben 20-25 perc alatt megsütjük.
Őket is nézd meg!
Szólj hozzá
Ajánlott cikkek
Mit főzzek ma? 2026.06.08. Hétfő
A hétfői menüben a klasszikus házias ízek és a krémes fogások egyaránt hely
Tovább olvasom »
Mit főzzek ma? 2026.06.05. Péntek
A pénteki menüben a könnyedebb levesek és a tartalmas főételek egyaránt hel
Tovább olvasom »
Mit főzzek ma? 2026.06.04. Csütörtök
A csütörtöki menüben a klasszikus házias fogások és a könnyedebb nyári ízek
Tovább olvasom »
Ballagási hidegtál rendelés: mit válassz, ha biztosra akarsz menni? (x)
Ha május, akkor ballagási szezon – és egyre több háztartásban hidegtál rend
Tovább olvasom »
Mit főzzek ma? 2026.06.03. Szerda
A szerdai menüben a tartalmas levesek és a laktató, házias fogások kapják a
Tovább olvasom »
Mit főzzek ma? 2026.06.02. Kedd
A keddi menüben a tartalmasabb és a könnyedebb fogások egyaránt helyet kapn
Tovább olvasom »

