Rántott sertés karaj kapormártással recept
Hozzávalók:
Hús:
- 4 szelet csont nélküli sertés karaj
- 2 db
FUCHS SZABADTARTÁSOS TOJÁS - Só
- Liszt
- Zsemlemorzsa
- Étolaj a kisütéshez
Kapormártás:
- 25 dkg kapor levél
- 12 dkg vörös hagyma
- 7,5 dkg vaj
- 1 evőkanál liszt
- Kb. 2 dl húsleves (Lehet kockából is készíteni, de a házilag készített húsleves a legjobb)
Sült hasáb burgonya:
- 1.20 kg burgonya
Elkészítés:
Hús:
A húst besózom, kiklopfolom, lisztbe, tojásba, zsemlemorzsába forgatom, és bő olajban kisütöm. A húst papírszalvétára teszem mellyel az olajt fölitatom.
Kapormártás:
A kaprot apróra, a vöröshagymát apró kockára vágjuk. A vajat felolvasszuk, rátesszük a kockára vágott hagymát, majd egy kicsit pároljuk. A kapor háromnegyed részét rátesszük a párolt hagymára, majd egy csipet sót teszünk hozzá. Fedő alatt tíz percig pároljuk, és közben többször megkeverjük. Tíz perc után levesszük a fedőt és egy evőkanál lisztet keverünk bele, majd annyi húslevessel öntjük föl, hogy kellő sűrűségű mártást kapjunk. Jól kiforraljuk, kóstolás után még sóval ízesíthetjük, majd a tűzről levéve a megmaradt kaprot hozzákeverjük.
Burgonya:
A burgonyát meghámozzuk, hasábokra vágjuk, bő olajban megsütjük és a képen láthatóan tálaltam.
Őket is nézd meg!
Szólj hozzá
Ajánlott cikkek
Mit főzzek ma? 2026.04.24. Péntek
A pénteki menüben egyszerű, mégis változatos fogások szerepelnek. A tárkony
Tovább olvasom »
Mit főzzek ma? 2026.04.23. Csütörtök
A csütörtöki menüben tartalmas, mégis változatos fogások szerepelnek. A mór
Tovább olvasom »
Mit főzzek ma? 2026.04.22. Szerda
A szerdai menüben tartalmas és változatos fogások szerepelnek. A tojásos-ko
Tovább olvasom »
Mit főzzek ma? 2026.04.21. Kedd
A keddi menüben változatos, jól összeállított fogások szerepelnek. A betyár
Tovább olvasom »
10 szaftos pörkölt recept, amit minden magyar imád
A pörkölt az egyik legősibb és legmegnyugtatóbb magyar étel: szaftos, tarta
Tovább olvasom »
Mit főzzünk spárgából? Szuper receptek a levestől a rakottasig
Beköszöntött a spárgaszezon, amikor az üde zöld és fehér finomságok végre á
Tovább olvasom »

