Sajttal és gombával töltött karajszelet recept
Ők is elkészítették
Hozzávalók:
- 80 dkg sertéskaraj (csont nélkül)
- 15-20 dkg trappista sajt
- 1 db szeletelt gomba konzerv
- só
- őrölt bors
- bambusznyárs vagy hurkapálca
- 3 ek liszt
- 3 db
FUCHS SZABADTARTÁSOS TOJÁS - 15 dkg zsemlemorzsa (ízlés szerint szezámmal keverve)
- 1/2 l étolaj a sütéshez
Elkészítése:
A sertéskarajt 10 egyenlő vastag szeletre vágjuk.
Egy vékony, rövid pengéjű éles késsel minden lapjára fektetett szelet közepén egy zsebet vágunk úgy, hogy a hús külső peremét ne érintse, így afféle kesztyűszerű formát kapunk.
(Óvatosan dolgozzunk, ha nem megy, inkább kérjük meg a hentest erre a feladatra!)
A gombát szűrőbe téve hagyjuk kicsepegni, majd gondolatban elosztjuk 10 egyenlő részre, a sajtot akkora hosszúkás szeletekre vágjuk, hogy elosztva beleférjenek a húsba, ezután megtöltjük velük a szeletzsebeket.
Sózzuk, borsozzuk és a szeletek nyitott végét összetűzzük a bambusznyárssal, vagy a kihegyezett hurkapálcákkal.
Az így előkészített töltött szeleteket a hagyományos módon bepanírozzuk liszt, felvert tojás és zsemlemorzsa sorrendjében, majd bő, forró olajban (pár perc alatt) szép pirosra sütjük.
Miután megsültek a szeletek, néhány perc elteltével kihúzzuk a húsból a bambusznyársakat és máris tálalható.
Jelen esetben én dinsztelt burgonyával és natúr sült padlizsánnal szervíroztam, de bármilyen sültekhez illő körettel nagyon finom!
Tipp:
Az így készített szeletzsebes rántott karaj kivitel azért jó, mert maga a töltelék ízlés szerint variálható, afféle “ki mit szeret” alapon változtatható.
Őket is nézd meg!
Szólj hozzá
Ajánlott cikkek
Mit főzzek ma? 2026.06.08. Hétfő
A hétfői menüben a klasszikus házias ízek és a krémes fogások egyaránt hely
Tovább olvasom »
Mit főzzek ma? 2026.06.05. Péntek
A pénteki menüben a könnyedebb levesek és a tartalmas főételek egyaránt hel
Tovább olvasom »
Mit főzzek ma? 2026.06.04. Csütörtök
A csütörtöki menüben a klasszikus házias fogások és a könnyedebb nyári ízek
Tovább olvasom »
Ballagási hidegtál rendelés: mit válassz, ha biztosra akarsz menni? (x)
Ha május, akkor ballagási szezon – és egyre több háztartásban hidegtál rend
Tovább olvasom »
Mit főzzek ma? 2026.06.03. Szerda
A szerdai menüben a tartalmas levesek és a laktató, házias fogások kapják a
Tovább olvasom »
Mit főzzek ma? 2026.06.02. Kedd
A keddi menüben a tartalmasabb és a könnyedebb fogások egyaránt helyet kapn
Tovább olvasom »

