Rakott karaj recept
Hozzávalók:
- 4 vékony szelet sertéskaraj /csont nélkül/
- 4-6 szelet trappista sajt
- 1-2 szál lángolt kolbász – esetleg paraszt kolbász, de semmi esetre sem száraz, inkább lágy, puha
- 10 dkg szeletelt párizsi
- 5-10 dkg kolozsvári – esetleg sima füstölt – szalonna, kockára vágva
Elkészítése:
Egy jénai tálba belefektetjük a vékony szelet karajt, egymás mellé, nem egymásra. (Nem kell kiklopfolni, csak ha vastagabb a karaj, de akkor is csak éppen!) Rákarikázzuk a kolbászt, szépen egymás mellé. Nem kell teljesen elfedje a húst, de nem kell “garasoskodni” vele
A következő réteg a sajt, majd a párizsi. A sajt és a párizsi esetében nem baj, ha egy kicsit átfedik egymást a szeletek. A párizsi tetejét megszórjuk az apró kockára vágott szalonnával. A jénaira rátesszük a tetejét, majd betoljuk a 200 fokra előmelegített sütőbe.
Akkor van kész, ha a párizsi széle felpöndörödik, Ez kb. 25 perc. Amíg a sütőben sül a hús, el lehet készíteni a köretet és a salátát. A köret burgonyapüré, salátának pedig uborkát ajánlanék.
A jénait nem kell semmivel kikenni, az ételt nem kell ízesíteni, csak a fentiek szerint egymás után a hozzávalókat összerakni. Ez a mennyiség 4-6 fő részére elegendő, mivel igen laktató, tömény fogás.
Jó étvágyat!
Tipp:
Amíg a sütőben sül a hús, el lehet készíteni a köretet és a salátát. A köret burgonyapüré, salátának pedig uborkát ajánlanék.
A jénait nem kell semmivel kikenni, az ételt nem kell ízesíteni, csak a fentiek szerint egymás után a hozzávalókat összerakni. Ez a mennyiség 4-6 fő részére elegendő, mivel igen laktató, tömény fogás.
Jó étvágyat!
Őket is nézd meg!
Szólj hozzá
Ajánlott cikkek
8 palacsintaötlet, ha már unalmas a kakaós verzió
A palacsinta az a desszert, amit valahogy senki nem tud megunni, csak legfe
Tovább olvasom »
Mit főzzek ma? 2026.04.27. Hétfő
A hétfői menüben könnyedebb és laktató fogások is helyet kapnak. A vaníliap
Tovább olvasom »
Mit főzzek ma? 2026.04.24. Péntek
A pénteki menüben egyszerű, mégis változatos fogások szerepelnek. A tárkony
Tovább olvasom »
Mit főzzek ma? 2026.04.23. Csütörtök
A csütörtöki menüben tartalmas, mégis változatos fogások szerepelnek. A mór
Tovább olvasom »
Mit főzzek ma? 2026.04.22. Szerda
A szerdai menüben tartalmas és változatos fogások szerepelnek. A tojásos-ko
Tovább olvasom »
Mit főzzek ma? 2026.04.21. Kedd
A keddi menüben változatos, jól összeállított fogások szerepelnek. A betyár
Tovább olvasom »


