Hegyaljai betyárpecsenye hagymás tört krumplival recept
Ők is elkészítették
Hozzávalók:
Húshoz:
- 4 szelet sertéstarja (csonttal)
- 4 gerezd fokhagyma
- só (ízlés szerint)
- őrölt bors (ízlés szerint)
- 1-2 késhegynyi pirospaprika (el is hagyható)
- 2 dl fehérbor
- 5 dkg zsír
Tört krumplihoz:
- kb 1 kg krumpli
- 1 fej vöröshagyma
- 5 dkg zsír
- 1 tk pirospaprika
- só (ízlés szerint)
Elkészítése:
A hússzeleteket ízlés szerint sózzuk, borsozzuk, szórjuk meg egy kevés pirospaprikával és hagyjuk legalább fél órát állni, hogy az ízek átjárják.
Egy serpenyőbe hevítsük fel a zsírt, majd óvatosan helyezzük bele a hússzeleteket és pár perc alatt süssük pirosra mindkét oldalát.
Ezután szórjuk meg a vékonyra felszeletelt fokhagymával, majd öntsük fel a borral és résnyire lefedve pároljuk puhára (közben ha szükséges, pótoljuk a folyadékot egy kevés vízzel).
Amikor a hús már kellően megpuhult, vegyük le a fedőt, majd süssük zsírjára.
A krumplit pucoljuk meg, majd vágjuk fel kisebb kockákra. Ezután enyhén sós vízben főzzük puhára, majd szűrjük le.
A vöröshagymát pucoljuk meg, majd vágjuk fel apróra.
A zsírt hevítsük fel egy serpenyőbe, majd adjuk hozzá az apróra felvágott vöröshagymát és pirítsuk világos zsemleszínűre.
Ezután vegyük le a tűzről, szórjuk meg a pirospaprikával és keverjük alaposan össze.
Ezután adjuk hozzá a leszűrt, forró krumplit, ízlés szerint szórjuk meg sóval, majd keverjük össze úgy, hogy közben a krumpli kissé összetörjön.
Tálaláskor helyezzük tányérra a hússzeletet, majd kanalazzuk mellé a hagymás tört krumplit és ízlés szerint csemege uborkával, savanyúsággal vagy salátával kínáljuk.
Őket is nézd meg!
Szólj hozzá
Ajánlott cikkek
10 sós falatka szilveszterre
Szilveszterre minden vendég szereti, ha van mit falatozni a pezsgő és az óé
Tovább olvasom »
Lencse saláták szilveszterre – 7 szuper recept, amit megéri elkészíteni
A lencsesaláta klasszikus szilveszteri fogás, amit szerencsehozó hagyományk
Tovább olvasom »
8 világbajnok sajtos rúd a szilveszteri bulira
A sajtos rúd az egyik legbiztosabb választás a szilveszteri bulira, mert gy
Tovább olvasom »
10 szenzációs pogácsa recept szilveszerre
A szilveszteri asztalról a pogácsa szinte kihagyhatatlan, legyen szó család
Tovább olvasom »
Karácsonyi diós válogatás – sütik, amiket mindenki szeret
A karácsonyi süteménykínálat egyik örök klasszikusa a dió. Évtizedek óta ot
Tovább olvasom »
12 kókuszos süti, ami tökéletes a karácsonyi asztalra
A kókuszos sütemények különleges, mégis jól ismert ízvilágot hoznak a karác
Tovább olvasom »









