Vegyes vitaminsaláta fürjtojással recept
Hozzávalók:
- 12 fürj
FUCHS SZABADTARTÁSOS TOJÁS - 1 fej szívsaláta
- 1 piros kaliforniai paprika
- 1 kisebb kígyóuborka
- 1 vajretek
- 3 salottahagyma
- 10 dkg angolszalonna
- 1 kápia paprika
Az öntethez:
- 1 dl olíva olaj
- 1 evőkanál dijoni mustár
- 1 evőkanál méz
- só,
- bors ízlés szerint
- 1 teáskanál pirosarany
- 1 lime leve
Elkészítése:
A fürjtojásokat 10 percig főzzük forrástól számítva, majd hideg vízbe tesszük hűlni, ha kihűltek meghámozzuk és félretesszük.
A salátát megmossuk, leszárítjuk, leveleire szedjük.
A szalonnát felkockázzuk és serpenyőben pirosra sütjük. Idő közben, ahogy levet enged, azt öntsük le és úgy pirítsuk tovább. Ezután tegyük ezt is félre.
A paprikákat felcsíkozzuk, csak a kápiából tegyünk néhány karikát félre a díszítésnek. Az uborkát mosás után szeletekre, majd csíkokra vágjuk, a salottahagymát is, a vajretket vagy más néven sörretket is.
Ha ezekkel elkészültünk, akkor tegyük az aprítóba az olajat, sót, borsot, pirosaranyat, mézet, mustárt és citromlevet, majd dolgozzuk össze krémesre.
A salátát rendezzük el egy tálban, majd rakjuk bele a zöldségeket és a szalonnát, majd a fürjtojásokat félbevágva. Két kanál segítségével óvatosan keverjük el az öntettel. Tegyük hűtőbe tálalásig.
Őket is nézd meg!
Szólj hozzá
Ajánlott cikkek
Mit főzzek ma? 2026.06.08. Hétfő
A hétfői menüben a klasszikus házias ízek és a krémes fogások egyaránt hely
Tovább olvasom »
Mit főzzek ma? 2026.06.05. Péntek
A pénteki menüben a könnyedebb levesek és a tartalmas főételek egyaránt hel
Tovább olvasom »
Mit főzzek ma? 2026.06.04. Csütörtök
A csütörtöki menüben a klasszikus házias fogások és a könnyedebb nyári ízek
Tovább olvasom »
Ballagási hidegtál rendelés: mit válassz, ha biztosra akarsz menni? (x)
Ha május, akkor ballagási szezon – és egyre több háztartásban hidegtál rend
Tovább olvasom »
Mit főzzek ma? 2026.06.03. Szerda
A szerdai menüben a tartalmas levesek és a laktató, házias fogások kapják a
Tovább olvasom »
Mit főzzek ma? 2026.06.02. Kedd
A keddi menüben a tartalmasabb és a könnyedebb fogások egyaránt helyet kapn
Tovább olvasom »

