Tejfölös borjúpaprikás recept
Ők is elkészítették
Hozzávalók:
- 70 dkg borjúcomb
- 1 fej vöröshagyma
- 2-3 gerezd fokhagyma
- 1 paradicsom
- 1 sárga paprika
- só (ízlés szerint)
- 1 tk ételízesítő
- őrölt fehér bors (ízlés szerint)
- 1 kk majoránna
- 1 kk kakukkfű
- 1 tk Erős Pista vagy erős paprikakrém
- 1/2 ek pirospaprika
- 2 dl tejföl
- 1 ek liszt
- 1 ek zsír vagy olaj
Elkészítése: A húst vágjuk fel ízlés szerinti kockákra.
A vöröshagymát és a fokhagymát pucoljuk meg, majd vágjuk fel apróra. A paradicsomot és a paprikát vékonyan szeleteljük fel.
A zsírt hevítsük fel, majd adjuk hozzá az apróra vágott vöröshagymát, pároljuk üvegesre és keverjük hozzá a fokhagymát is.
Ezután adjuk hozzá a felszeletelt paradicsomot, a paprikát és pároljuk pár percig, majd vegyük le a tűzről, szórjuk meg a pirospaprikával és keverjük alaposan össze.
Ezután adjuk hozzá a húst, keverjük alaposan össze és addig pároljuk, míg a hús kifehéredik, majd sózzuk, borsozzuk, ízlés szerint szórjuk meg a fűszerekkel, keverjük össze, és öntsük fel annyi vízzel, hogy ellepje, majd főzzük puhára (főzés közben kóstoljuk és ha szükséges ízesítsünk utána).
A tejfölt keverjük simára a liszttel és egy kevés szafttal, majd csorgassuk a puhára főtt húshoz, keverjük alaposan össze és főzzük még pár percig, majd tálalásig tartsuk melegen.
Ameddig a borjúpaprikás elkészül, készítsünk hozzá ízlés szerinti köretet. Én nokedlit főztem, de illik hozzá a tarhonya, a kifőtt tészta, vagy éppen a főt krumpli is.
Tipp:
Tálaláskor a köretre kanalazzuk rá a húst bő szafttal, majd ízlés szerint salátával, csemegeuborkával, savanyúsággal…stb kínáljuk.
Őket is nézd meg!
Szólj hozzá
Ajánlott cikkek
10 sós falatka szilveszterre
Szilveszterre minden vendég szereti, ha van mit falatozni a pezsgő és az óé
Tovább olvasom »
Lencse saláták szilveszterre – 7 szuper recept, amit megéri elkészíteni
A lencsesaláta klasszikus szilveszteri fogás, amit szerencsehozó hagyományk
Tovább olvasom »
8 világbajnok sajtos rúd a szilveszteri bulira
A sajtos rúd az egyik legbiztosabb választás a szilveszteri bulira, mert gy
Tovább olvasom »
10 szenzációs pogácsa recept szilveszerre
A szilveszteri asztalról a pogácsa szinte kihagyhatatlan, legyen szó család
Tovább olvasom »
Karácsonyi diós válogatás – sütik, amiket mindenki szeret
A karácsonyi süteménykínálat egyik örök klasszikusa a dió. Évtizedek óta ot
Tovább olvasom »
12 kókuszos süti, ami tökéletes a karácsonyi asztalra
A kókuszos sütemények különleges, mégis jól ismert ízvilágot hoznak a karác
Tovább olvasom »










