Fokhagymás marhafalatkák gombával recept
Hozzávalók:
- 60-70 dkg marhacomb
- só
- őrölt bors
- 6 gerezd fokhagyma
- 2 közepes fej hagyma
- 20 dkg gomba
- pár csepp citromlé
- 5 dl olaj
- 1 teáskanál sűrített paradicsom
- 2,5 dl pecsenyelé
- 2,5 dl marhahúsleves lé
- pár csepp Worcester-szósz
- liszt (a hús beforgatásához)
Elkészítés
A fokhagymát megpucoljuk és csíkokra vágjuk, a hagymát szintén megtisztítjuk és vastagabb szeletekre vágjuk. A gombát letisztítjuk, megmossuk, a nagyobb darabokat negyedeljük, a kisebbeket félbevágjuk, majd néhány csepp citromlével meglocsoljuk, hogy ne barnuljanak meg.
A marha combot apró szeletkékre vágjuk (picit nagyobbra, mint ha pörköltet főznénk)
A marhaszeleteket megmossuk, leszárítjuk, majd sóval és frissen őrölt borssal bedörzsöljük. Mindkét oldalukat vékonyan lisztbe forgatjuk.
Egy nagy serpenyőben felforrósítjuk az olajat, és a szeleteket mindkét oldalukon gyorsan elősütjük, hogy kérget kapjanak. Az elősütött húsokat kivesszük, és melegen tartjuk.
A visszamaradt zsiradékban megpirítjuk a hagymát és a fokhagymát, majd hozzáadjuk a sűrített paradicsomot, és rövid ideig együtt pirítjuk. Felöntjük a pecsenyelével és a marhahúslevessel, és simára főzzük a mártást.
Ekkor belekeverjük a gombát, visszatesszük a hússzeleteket, lefedjük, és kis lángon addig pároljuk, amíg a hús teljesen megpuhul és a mártás besűrűsödik.
A végén Worcester-szósszal, sóval és borssal ízesítjük.
Őket is nézd meg!
Szólj hozzá
Ajánlott cikkek
Házi aprósütik dióval, mákkal, lekvárral – örök kedvencek
Ha van sütemény, amit nem lehet megunni, az a klasszikus aprósüti! Legyen s
Tovább olvasom »
Igazi magyaros gulyásreceptek – válogass a legjobbak közül
A magyar konyha egyik legnépszerűbb és legszerethetőbb fogása a gulyás – ta
Tovább olvasom »
12 karamellcsoda, amit egyszerűen muszáj megkóstolni!
Ha édességre vágysz, ami egyszerre luxus és otthonos, akkor a karamellás sü
Tovább olvasom »
Édes-sós csigák, melyek feldobják a napod
Akár édesen, akár sósan készülnek, mindenki megtalálja a kedvencét. A nagyi
Tovább olvasom »
12 recept, ahol az ananász mindenféle fogásban megállja a helyét
Tudtad, hogy az ananász messze nem csak desszertekhez illik? Ez a csodálato
Tovább olvasom »
10 márványos csoda receptje egy helyen
A márványos sütik mindig különlegesek egy kicsit: egyszerre csokisak és van
Tovább olvasom »










