Korhelyleves recept
Hozzávalók:
- 50 dkg savanyú káposzta
- 4 pár füstölt virsli
- 10 dkg füstölt szalonna
- 10 dkg bacon
- 2 szál sárgarépa
- 2 szál zöldség
- 1 fej vöröshagyma
- 4-5 gerezd fokhagyma
- só (ízlés szerint)
- őrölt bors (ízlés szerint)
- 2-3 db babérlevél
- köménymag (ízlés szerint)
- erős Pista (erős paprikakrém)
- 2 tk pirospaprika
- 2 dl tejföl
- 1 ek liszt
- annyi víz, hogy bőven ellepje
Elkészítése:
A füstölt szalonnát, a bacont, a vöröshagymát és a fokhagymát vágjuk fel apró kockára. A zöldségeket pucoljuk meg és ízlés szerint daraboljuk fel. A káposztát kicsit nyomkodjuk ki, hogy ne legyen túl savanyú, majd szintén vágjuk fel apróbbra.
Egy edénybe tegyük bele az apróra vágott füstölt szalonnát, majd kezdjük el zsírjára sütni. Amikor már kezd egy kis színt kapni, adjuk hozzá az apróra vágott vöröshagymát, süssük pár percig, majd adjuk hozzá a szintén apróra vágott fokhagymát.
Ezután adjuk hozzá a feldarabolt zöldségeket, a felkockázott bacont és pároljuk pár percig, majd szórjuk meg a pirospaprikával, keverjük alaposan össze és adjuk hozzá a savanyú káposztát is.
Ezután öntsük fel annyi vízzel, hogy bőven ellepje, majd sózzuk, borsozzuk, szórjuk meg ízlés szerint köménymaggal, és adjuk hozzá a babérlevelet, ízlés szerint erős paprikakrémet, majd főzzük puhára a káposztát és a zöldségeket.
Amikor a zöldségek és a káposzta puhára főttek, adjuk hozzá a felkarikázott virslit is.
A tejfölt keverjük simára a liszttel és egy merőkanál levessel, majd állandó keverés mellett, csorgassuk a leveshez. Ezután főzzük még pár percig, majd tálalásig tartsuk melegen.
Tipp:
Tálaláskor merjük a levest tányérba, majd úgy kínáljuk. Ízlés szerint tálaláskor még egy kevés ecettel is savanyíthatjuk a levest.
Őket is nézd meg!
Szólj hozzá
Ajánlott cikkek
Mit főzzek ma? 2026.03.13. Péntek
A pénteki menüben változatos, laktató fogások szerepelnek. A móri paprikás
Tovább olvasom »
12 rakott étel, amely tökéletes választás egy kiadós ebédhez
A rakott ételek a legpraktikusabb és leglaktatóbb fogások közé tartoznak. E
Tovább olvasom »
Mit főzzek ma? 2026.03.12. Csütörtök
A mai menüben a klasszikus, házias ízek kerülnek előtérbe. A húsleves házi
Tovább olvasom »
Mit főzzek ma? 2026.03.11. Szerda
A szerdai menü egyszerű, mégis változatos fogásokat kínál. A csurgatott toj
Tovább olvasom »
12 sertéshúsos étel, amely igazi magyaros ízeket hoz az asztalra
A sertéshúsból készült ételek a magyar konyha leglaktatóbb és legkarakteres
Tovább olvasom »
Mit főzzek ma? 2026.03.10. Kedd
A mai menüben friss, házias ízek találkoznak. A medvehagyma krémleves könny
Tovább olvasom »









