Fokhagymakrémleves sajtos kiflikarikákkal recept
Hozzávalók:
- 7 dkg vaj
- 2+2 púpos ek liszt
- 1 nagy fej fokhagyma (kb. 12 gerezd)
- 1 liter húsleves alaplé (esetleg 1 liter víz+2 leveskocka)
- 2 dl tejszín
- 2 nagy teljes kiőrlésű kifli
- 3-4 ek olívaolaj
- 10 dkg trappista sajt
Elkészítése:
Melegítsük elő a sütőt 200 fokra. Karikázzuk fel vékonyra a kifliket, és tegyük sütőpapírral bélelt tepsire.
A fokhagymákat pucoljuk meg, majd törjük át fokhagymaprésen.
A vajat olvasszuk fel egy kisebb edényben/fazékban, szórjuk rá a 2 ek lisztet, keverjük el, majd dobjuk rá a zúzott fokhagymákat. Gyorsan keverjük át simára, majd apránként hozzáadva az alaplevet, az egészet keverjük mindig csomómentesre. Ha szükséges, sóval ízesítjük, majd sűrűre főzzük.
2 ek lisztet a tejszínnel keverjük simára. A meleg levesből adjunk hozzá egy keveset, ezzel keverjük jól el, majd így adjuk a tejszínes keveréket a levesünkhöz folyamatos kevergetés közben.
Hagyjuk, hogy jól besűrűsödjön, és tálalásig tartsuk melegen.
A tepsin várakozó kifliket olívaolajjal megkenjük egy ecsettel, és a már forró sütőbe tolva kb. 5 percet sütjük, majd kihúzva megszórjuk reszelt sajttal. Visszatesszük a sütőbe, és addig sütjük, amíg a sajt elolvad rajta.
A sajtos kiflikarikákkal kínáljuk a még meleg levesünket.
Tipp:
Egyszerű, de mégis ízletes leves. Még fél óra sem szükséges és elkészül.
Őket is nézd meg!
Szólj hozzá
Ajánlott cikkek
Mit főzzek ma? 2026.04.28. Kedd
A keddi menüben klasszikus, jól ismert fogások szerepelnek. A magyaros burg
Tovább olvasom »
8 palacsintaötlet, ha már unalmas a kakaós verzió
A palacsinta az a desszert, amit valahogy senki nem tud megunni, csak legfe
Tovább olvasom »
Mit főzzek ma? 2026.04.27. Hétfő
A hétfői menüben könnyedebb és laktató fogások is helyet kapnak. A vaníliap
Tovább olvasom »
Mit főzzek ma? 2026.04.24. Péntek
A pénteki menüben egyszerű, mégis változatos fogások szerepelnek. A tárkony
Tovább olvasom »
Mit főzzek ma? 2026.04.23. Csütörtök
A csütörtöki menüben tartalmas, mégis változatos fogások szerepelnek. A mór
Tovább olvasom »
Mit főzzek ma? 2026.04.22. Szerda
A szerdai menüben tartalmas és változatos fogások szerepelnek. A tojásos-ko
Tovább olvasom »

