Sonkás sajttekercs recept
Ők is elkészítették
Hozzávalók:
- 12 szelet lapsajt
- 10 szelet gépsonka
- 10 dkg sajt (trappista)
- 10 dkg sajtkrém
- 5
FUCHS SZABADTARTÁSOS TOJÁS - 10 dkg vaj
- 1 cs petrezselyemzöld
- 1 tk mustár
- só
- fehérbors
Elkészítése:
Egy tepsibe sütőpapírt helyezünk, amire ráfektetjük a sajtszeleteket úgy, hogy kissé fedjék egymást. Ráreszeljük a trappistasajtot, és 2 percre előmelegített sütőbe tesszük, de éppen csak annyira, hogy a sajtok egymáshoz tapadjanak.
A tojást keményre főzzük, majd a sárgáját kivesszük. A tojás fehérjét apró kockára vágjuk, a petrezselyemzöldet felaprítjuk és a sajtkrémhez keverjük, majd pici sóval, és fehérborssal ízesítjük.
A tojás sárgáját a vajjal és a mustárral jól elkeverjük és szintén kevés sóval és borssal ízesítjük. A sajtlapokra először a tojásfehérjés masszát kenjük rá egyenletesen, majd az egészet befedjük a sonkaszeletekkel.
Ezt követően a tojássárgás keveréket kenjük a sonkára, és az egészet óvatosan feltekerjük, majd hűtőszekrénybe tesszük. Éles késsel szeleteljük, és pirítóssal tálaljuk.
A sonkás sajttekercs kalória és tápérték tartalma:
Fehérje: 19 g
Szénhidrát: 1 g
Zsír: 25 g
Őket is nézd meg!
Szólj hozzá
Ajánlott cikkek
Mit főzzek ma? 2026.06.08. Hétfő
A hétfői menüben a klasszikus házias ízek és a krémes fogások egyaránt hely
Tovább olvasom »
Mit főzzek ma? 2026.06.05. Péntek
A pénteki menüben a könnyedebb levesek és a tartalmas főételek egyaránt hel
Tovább olvasom »
Mit főzzek ma? 2026.06.04. Csütörtök
A csütörtöki menüben a klasszikus házias fogások és a könnyedebb nyári ízek
Tovább olvasom »
Ballagási hidegtál rendelés: mit válassz, ha biztosra akarsz menni? (x)
Ha május, akkor ballagási szezon – és egyre több háztartásban hidegtál rend
Tovább olvasom »
Mit főzzek ma? 2026.06.03. Szerda
A szerdai menüben a tartalmas levesek és a laktató, házias fogások kapják a
Tovább olvasom »
Mit főzzek ma? 2026.06.02. Kedd
A keddi menüben a tartalmasabb és a könnyedebb fogások egyaránt helyet kapn
Tovább olvasom »









