Lazac wellington módra recept
Hozzávalók:
- 2 db lazacfilé (kb 25 dkg)
- 1 zsenge cukkini
- 8 nagyobb gomba
- só
- őrölt színes bors
- 1/2 citrom leve
- 2 cs leveles tészta
- 1 kisebb tojás a lekenéshez
- 1 ek olívaolaj
Elkészítése:
Mindkét lazacfilét ízlés szerint csepegtessük meg citromlével, majd sózzuk, borsozzuk és hagyjuk legalább egy fél órát állni hogy az ízek kellően átjárják.
A cukkinit és a gombát vékonyan szeleteljük fel.
Az olajat hevítsük fel, majd helyezzük bele a felszeletelt cukkinit, majd sózzuk, borsozzuk és pár percig pároljuk. Közben többször fordítsuk át, majd szedjük ki egy tányérra és hagyjuk kihűlni.
Ezután a visszamaradt zsiradékba tegyük bele a gombát, sózzuk, borsozzuk, és szintén pároljuk pár percig, majd alaposan csepegtessük le, szedjük ki egy tányérra és hagyjuk kihűlni.
Az egyik előnyújtott leveles tésztát tekerjük ki a papírból, majd az alsó felére fektessünk rá pár szelet előpárolt cukkinit.
Ezután helyezzük rá az egyik befűszerezett lazacfilét, majd a tetejére pakoljuk rá az előzőleg megpárolt gombaszeletek felét.
Ezután felvert tojással kenjük körbe a tészta széleit, majd hajtsuk, és nyomkodjuk rá, a szabadon maradt tésztarészt. Végül villával nyomkodjuk le a széleket, nehogy sütés közben szétnyíljon, majd kenjük le felvert tojással (a másik lazacfilével is így járjunk le).
Egy tepsit béleljünk ki sütőpapírral, majd helyezzük egymástól kicsit távolabb a megtöltött tésztákat.
Helyezzük be előmelegített sütőbe, majd közepes hőmérsékleten 30-35 perc alatt süssük szép pirosra, ropogósra (én légkeverésnél 160 fokon, 30 percig sütöttem).
Tálalás előtt hagyjuk pár percet hűlni, majd egy éles késsel szeleteljük fel és úgy kínáljuk.
Őket is nézd meg!
Szólj hozzá
Ajánlott cikkek
10 sós falatka szilveszterre
Szilveszterre minden vendég szereti, ha van mit falatozni a pezsgő és az óé
Tovább olvasom »
Lencse saláták szilveszterre – 7 szuper recept, amit megéri elkészíteni
A lencsesaláta klasszikus szilveszteri fogás, amit szerencsehozó hagyományk
Tovább olvasom »
8 világbajnok sajtos rúd a szilveszteri bulira
A sajtos rúd az egyik legbiztosabb választás a szilveszteri bulira, mert gy
Tovább olvasom »
10 szenzációs pogácsa recept szilveszerre
A szilveszteri asztalról a pogácsa szinte kihagyhatatlan, legyen szó család
Tovább olvasom »
Karácsonyi diós válogatás – sütik, amiket mindenki szeret
A karácsonyi süteménykínálat egyik örök klasszikusa a dió. Évtizedek óta ot
Tovább olvasom »
12 kókuszos süti, ami tökéletes a karácsonyi asztalra
A kókuszos sütemények különleges, mégis jól ismert ízvilágot hoznak a karác
Tovább olvasom »










